szombat, december 24, 2011

Narancsos forró csokoládé



A blogokat egy ideje körbejárja a bonbonos forró csokoládé. Készítem egy ideje, különböző ízesítéssel, szuper ötlet ajándékba, vagy csak úgy, magunknak. Bellával nugátos változatban készítettük hétfőn az osztálytársaknak ajándékba. Finom a mentás, fahéjas, likőrös is, ebben is csak a fantázia szab határt. Mindenki szereti, kicsik és nagyok egyaránt. Ha sietünk, még lehet belőle egy gyors karácsonyi ajándék!


Hozzávalók:

10 dkg étcsokoládé

1 tk méz

1 tk kandírozott narancshéj pici darabokra vágva


A csokit felolvasztjuk, majd belekeverjük a mézet és a narancshéjat. Bonbonformába töltjük, és miután hűtőben félig megdermedt, pácikát szúrunk bel.

1 dl forró tejben vagy tejszínben pillanatok alatt feloldódik.


Ez a kép is béna, de a recept annál jobb. Évek óta készülök a házi szaloncukorra, gyűjtögetem a recepteket, és amikor beleharapok a boltiba, mindig megfogadom, jövőre biztosan. Idén eljött ez a jövő, egyből három fajtával.


- aszalt szilvás- marcipános

Nagyon egyszerű, csupán az apró darabokra vágott aszalt szilvát össze kell keverni a marcipánnal, formázni, és étcsokoládéba mártani. Készült felnőtt verzió is, ehhez a szilvát egy napra szilvapálinkába áztattam, akárcsak a bonbonok töltelékénél.


- zselés

4 dl frissen présel alma-meggylevet (SIÓ) 4 ek mézzel és 1 dl citromlével addig forraltam, amíg be nem sűrűsödött (kb 20 perc). 8 zselatinlapot ezalatt hideg vízben áztattam, majd kinyomkodtam, és a forró gyümölcslében feloldottam. Egy kis tálba öntöttem, hűtőbe raktam.

Miután megszilárdult, felkockáztam, néhány percre fagyasztóba raktam. Ezalatt megolvasztottam az étcsokit, és beleforgattam a kockákat. Vigyázni kell arra, hogy a csoki ne legyen nagyon forró, mert a zselatin azonnal elkezd oldódni. A három közül ezt volt a legnehezebb bevonni, alaposan megkínlódtam vele.


- kókuszos

A Culinarisban vettem decemberben egy doboz kókuszkrémet (Renuka). Igazából nem tudtam, minek, csak valahogy nem tudtam nem elhozni, de milyen jól tettem!

A 20 dkg kókuszkrémhez kevertem 170 gramm sűrített tejet, 5 dkg olvasztott fehércsokoládét, 1 csomag kókuszreszeléket, összekevertem, és hűtőben összedermesztettem. Nagyon jól formázható. Ezt is étcsokival vontam be. Büszke vagyok rá, mert sokkal, de sokkal finomabb, mint a bolti társa.

Mézes puszedli birsalmasajttal töltve





A recepte a jól bevált Bilonka-féle. Süthető töltelékkel, vagy nélküle, teljesen megsütve vagy haloványabban, ehető csupaszon, habosan, csokisan, mindenhogy finom. Én birsalmasajttal töltöttem meg, nagyon finom, különleges lett tőle.


Hozzávalók:

3 tojássárgája

1 egész tojás

15 dkg porcukor

3 tk mézes fűszerkeverék

4 ek tejföl

25 dkg méz

5 dkg zsír vagy 8 dkg vaj

60 dkg liszt

2 tk szódabikarbóna


A mézet a vajjal összeolvasztjuk. A tojásokat a porcukorral, a tejföllel és a fűszerekkel elkeverjük, majd beleöntjük a vajas mézbe. A lisztbe vegyítjük a szódabikarbónát, beleöntjük a tojásos keverékbe, alaposan összedolgozzuk, és hűtőben pihentetjük egy napig.

Másnap teáskanálnyi darabokból golyókat formálunk (esetleg ellapítjuk, töltjük, és úgy formáljuk a golyókat, mint jelen esetben).

180 fokra előmelegített sütőben kb. 10 perc alatt megsütjük.

Mandulás kifli




Hozzávalók:

25 dkg liszt

25 dkg vaj

8 dkg porcukor

10 dkg darált mandula

csipet só

1 tk fahéj

1 citrom reszelt héja

fél dl tej


A lisztbe morzsoljuk a vajat, majd hozzáadjuk a többi hozzávalót, alaposan összegyúrjuk, néhány órára hűtőbe rakjuk. Teáskanálnyi tésztából rudat sodrunk, kiflit formálumk belőle. Sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk, és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 10 -12 perc alatt megsütjük.

Beleforgathatjuk porcukorba, vagy márthatjuk olvasztott csokoládéba a végeit, vagy akár az egész kiflit. Vigyázat, nagyon törékenyek a kiflik!

Mandula helyett használhatunk diót is, azzal nagyon finom.

Kisgyerekeknek különösen ajánlom, a lányok nagyon élvezték a kiflik formázását.









Azonnal puha mézeskalács 2.



Nyáron a nagy családi nyaralás alatt betévedtünk Mezőkövesdre, a mézeskalácsos házba. Nagyon tudom mindenkinek ajánlani, aki arra jár (és az összes kis házat, írtó aranyosak az emberek, és sok gyönyörűséget mutatnak). Miután szóba elegyedtünk a készítővel, írókáztunk, és kaptunk egy receptet, amiből ő is dolgozik. Sokat gondolkodtam azon, lecseréljem-e a jó beváltat az újra, de megtettem, és nagyon nem bántam meg. Jól lehet a tésztával dolgozni, és írtó finom. A fahéj mellé én még raktam fél evőkanál mézes fűszerkeveréket is, csak az íze kedvéért.

A sütéssel vigyázni kell, a mézeseknek elég néhány perc, különben túlsülnek!


Hozzávalók:

25 dkg méz

12 dkg zsíradék

15 dkg porcukor

2 mk fahéj

1 púpos tk szódabikarbóna

50 dkg liszt

2 tojás


A mézet a vajjal vagy a zsírral megolvasztjuk. Belekeverjük a cukrot és a tojásokat. A lisztbe vegytíjük a fahéjat és a szódabikarbónát, összedolgozzuk a mézes vajjal, hűtőben pihentjük. Legjobb egy egész éjszakát, de kipróbáltam, és már pár óra múlva is használható a tészta. Lisztezett deszkán kinyújtjuk kb. fél centi vastagra, szaggatjuk, és 180 fokos sütőben néhány perc alatt (nekem konkrétan 6 perc légkeveréses sütőben) megsütjük. Azonnal puha ehető, vagy díszíthető.

Bonbon

Tegnap elkészült közel 100 darab bonbon. Este elindult útjára az első adag, ma csomagolom és szállítjuk a többit a barátoknak, a nagyvásárlóinknak, és azon szerencsés vásárlóknak, akiknek hamarosan kihúzzák a lányok a nevüket, egy kis vásárlási utalvánnyal karöltve.

Készült:

- aszalt szilvás - pálinkás marcipánnal

- nugátos

- vörösborzselés

- liofizált epres tokaji aszúban áztatva fehércsokoládéval

- likőrös csokikrémes

- epres fehércsokis

- fekete erdő

- ananászos
- fekete szeder pálinkás csokikrémmel


Decemberben több megrendelésem is volt, aminek nagyon örülök. Ismerkedek a polikarbonátos formával, újfajta csokival, bőszen használom a maghőmérőt, de minderről bővebben később, egy kis élménybeszámolóval egybekötve. Remélem, még az idén...

Csokis keksz fehércsokis mázzal



Az utolsó pillanatban hoztam még néhány gyorsan elkészíthető finomságot, hátha valaki még ma keres hasonlót.

Ezt a sütit néhány perc alattt össze lehet keverni, egy órát hűtőben kell pihentetni, majd tíz perc alatt megsütni. A fehércsokis máz sokat dob rajta, különösen ez az epres változat. A Lidl árusítja, nagyon finom, szárított apró darabokban van benne az eper. A bonbonokhoz is gyakran használom, egy kis tejszínnel összekeverve finom töltelék válik belőle.


Hozzávalók:

20 dkg vaj

10 dkg étcsokoládé

10 dkg holland kakópor

2 tojás

25 dkg liszt

25 dkg nádcukor

0,5 dl tej

1 tk szódabikarbóna

1 tk sütőpor

2-3 ek rum, vagy 1 tk rumaroma


5 dkg fehércsokoládé

2 ek tejszín


A vajat összeolvasztjuk a csokoládéval. Belekeverjük a cukrot, majd a kissé felvert tojásokat és a rumaromát. A többi száraz hozzávalót elkeverjük, belevegyítjük a csokis masszába. Alaposan összedolgozzuk, berakjuk a hűtőbe pihenni.

Dió nagyságú golyókat formálunk belőle, kissé lelapítjuk, és a közepébe készítünk egy kis mélyedést. Kekszsütőbe (érdemes rá beruházni, sokkal finomabb és szebb lesz benne minden keksz) vagy sütőpapírral belelt tepsibe rakjuk, és 180 fokra előmelegítette sütőben 10 perc alatt megsütjük.

A fehércsokoládét összeolvasztjuk a tejszínnel, majd a kihűlt süteményekre kenjük.

péntek, október 28, 2011

Saláta bazsalikomos öntettel és fűszeres csirkemellel



Hozzávalók:

1 nagy csirkemell

2 ek mustár

2 ek olívaolaj

1 fej fokhagyma

1 fél kk só

bors

fél fej jégsaláta

20 dkg koktélparadicsom paradicsom

1 fej lilahagyma

néhány szem olajbogyó

Öntethez:

2 ek olívaolaj

2ek fehérborecet

1 kis csokor bazsalikom

kevés só és frissen őrölt bors


A mustárt elkeverjük az olívaolajjal, a mézzel, sózzuk, borsozzuk. A csirkemellet megmossuk, nagyobb darabokra vágjuk, bekenjük a mustáros páccal, és néhány órára hűtőbe rakjuk. Kevés olívaolajat felforrósítunk, megpirítjuk benne a csirkemellet, hozzáadjuk a megtisztított fokhagymákat. Aláöntjük egy kevés vizet, és fedő alatt puhára pároljuk (kb. 45-50 pec).

A saláta hozzávalóit összedaraboljuk. Az öntet hozzávalóit összekeverjük, és a saláta mellé kínáljuk.




szerda, október 26, 2011

Almás zellerkrémleves pirított dióval



A zellerkrémlevest eddig csak krumplival főztem, de legalább olyan finom, ha nem finomabb almával.

A pirított dió helyett rakhatunk bele mandulát, vagy én akár egy szelet vajas-sajtos pirítóssal is el tudom képzelni.


Hozzávalók:

1 zeller

2 édes alma

1 fej kisebb vöröshagyma

5 dkg vaj

2 l csirkealaplé

1 dl tejszín

só, frissen őrölt bors

dió

tálaláshoz zellerzöld és 1 alma


A hagymát, a zellert és az almát felkockázzuk. A vajat megolvasszuk, üvegesre pirítjuk benne a hagymát. Hozzáadjuk a zellert és almát, néhány percig együtt pároljuk, majd felöntjük a húslevessel és puhára főzzük. Közben sózzuk, borsozzuk. Végül beleöntjük a tejszínt, összefőzzük, és turmixoljuk.

A diót összetörjük, és egy serpenyőben illatosra pirítjuk. Tálaláskor a leves tetejére szórjuk a feldarabolt zellerzöldet, a diót és a felkockázott almát.

Sütőtökös - fetás saláta



Egy újabb egyszerű, igazi őszi saláta következik. A sütőtök édessége nagyon passzol a feta és a bacon sós ízével. A szalonna nem éppen fogyókúrás étel, de nekem hiányozna belőle. Vele együtt meglepően laktató, pedig ez egy kétszemélyes adag.


Hozzávalók:

1 marék jégsaláta

1 marék csíkokra vágott lilakáposzta

1 fél lilahagyma

1 szelet sült sütőtök

5 dkg feta

5 dkg bacon

1 ek tökmagolaj


A szalonnát csíkokra vágtam és a saját zsírjában kisütöttem. A megmosott salátát összetépkedtem, a fetát és a sütötököt felkockáztam, a hagymát vékony szeletekre vágtam. Egy tálban összekevertem minden hozzávalót, majd meglocsoltam a tökmagolajjal.

hétfő, október 24, 2011

Saláta

Mióta mind a három csaj intézményben eszik délben, kicsit lazábban vesszük az ebédet. Különösen azóta, mióta tudatosult bennem, néhány hét múlva osztálytalálkozó, és én nem igazán hasonlítok a 15 évvel ezelőtti önmagamhoz. Na jó, nem szeretnék újra 48 kiló lenni, de azért néhány kiló mínusszal kiegyeznék. Ennek reményében egyre gyakrabban saláta az ebéd vagy a vacsora.


Az első variáció roppant egyszerű. Egy pici vajat megolvasztottam a serpenyőben, és megsütöttem benne a mangót, majd hozzákevertem egy teáskanál balzsamecetet. Egy marék rukolát a tányérra raktam, belekevertem 2 szelet felcsíkozott pármai sonkát, a mangót, végül megszórtam egy fél gránátalma magjával egy levével.




A másik variáció picit időigényesebb. A megmosott rukolához kevertem felcsíkozott pármai sonkát és félbevágott koktélparadicsomot. A rozskenyeret megpirítottam, vékonyan megvajaztam. A kecskesajtot felszeleteltem, forró olívaolajban hirtelen megsütöttem, és a kenyérre raktam. A füget bemetszettem, meglocsoltam kevés balzsamecettel, amiből öntöttem egy kicsit a salátára is.

Laktató, de könnyű ebéd vagy vacsora.


péntek, október 21, 2011

Nemzetközi gyümölcslé

Miért nemzetközi? Mert minden hozzávaló más országból származik, Finom, üdítő, kész vitaminbomba. Reggelire, vacsorára, vagy csak úgy napközben is nagyon jó.




Hozzávalók:


1 mangó


1 banán


1 alma


1 fél citrom leve


1 gránátalma


fél ananász


2 dl víz


2 ek narancsvirágméz


1 kk őrölt citromfű




A mangót, almát, banánt, az ananászt összedaraboljuk, a gránátalma belsejét kiszedjük, hozzáadjuk a mézet, a citromlevet, a citromfüvet és a vizet, majd turmixoljuk. Jól lehűtjük, fogyasztás előtt vízzel hígitjuk.





szerda, október 19, 2011

Füge, füge, füge...



Imádom a fügét, csak mint a legtöbb jó dologhoz, vidéken alig lehet hozzájutni, legalábbis a zöldségesnél nincs. Nagyobb bevásárlóközpontokba néha szembejön velem, csak sajnos sokszor már nem valami jó állapotban. Ezt a néhány darabot is az utolsó pillanatban mentettem meg, már nagyon puhák voltak, és finom édesek.

Egy részét feláldoztam a tejberizsbe. Receptet nem írok hozzá, ez inkább csak egy kis ötlet.

Fahéjjal és vaníliával főztem tejberizst. A füge belsejét kikapartam, majd összekevertem kevés narancsvirágmézzel, egy pici narancsvirágvízzel és kardamommal, majd a rizsre öntöttem. Különlegessé tette, bár a gyerekek maradtak a jó öreg kakaós változatnál. Nem is értem, miért...


A maradék három darabot pedig belesütöttem egy egyszerű csokis sütibe, bár ez a képeken nem látszik, pedig ott lapul benne puhán, krémesen.

Ezt bezzeg nem tolták félre a lányok, eszükbe sem jutott a fügét kiszedni belőle, ették azzal együtt.


Hozzávalók:

10 dkg vaj

5 dkg csokoládé

1 tojás

10 dkg nádcukor

1 ek kakaó

2 ek rum

12 dkg liszt

A vajat megolvasztjuk a csokoládéval, hozzákeverjük a többi hozzávalót. Kivajazott tálba rakjuk a fügét, majd leöntjük a tésztával.

Én gőzben sütöttem. Ezt azzal helyettesíthetjük, ha a tálkákat vagy a kisebb tepsit egy nagyobb tepsibe rakjuk, és vizet öntünk alá.

180 fokon készre sütjük. A közepe finom krémes marad, hasonlóan a csokiszufléhoz.

Langyosan a legfinomabb!

Bazsalikomos paradicsomleves



Rákattantunk a paradicsomlevesre. Igaz, ez már nem friss paradicsomból készült, hanem sűrítményből, de így legalább kevesebb időbe telik. Ebben a hideg, nyirkos időben pedig forrón egy csészével belőle a meleg szobában, finom vajas pirítós kockákkal, valami fantasztikus.


Hozzávalók:

1 fej vöröshagyma

1 gerezd fokhagyma

4 ek cukor

só, frissen őrölt bors

1 ek bazsalikom + néhány friss levél

1 üveg sűrített paradicsom (házi vagy valamilyen jobb minőségű bolti)

3 ek olívaolaj


A kétféle hagymát nagyon-nagyon apróra vágjuk. Az olajat felforróstíjuk, beleöntjük a hagymát és a cukrot, majd kissé karamellizáljuk. Beletöltjük a paradicsomot, felöntjük vízzel (én sűrűbben szeretem), fűszerezzük, majd addig főzzük, amíg a hagyma szét nem megy.

A kenyeret megpirítjuk, megkenjük vajjal, felkockázzuk, a bazsalikomlevelet apróra tépkedjük, és a leves mellé tálaljuk.

A pirítóst megszórhatjuk sajttal is, még dúsabb, finomabb lesz tőle a leves.

Sonkás-tejfölös lepény serpenyőben sütve



Ezt a lepényt még nyáron találtam Limaránál. Őt úgy gondolom, nem kell bemutatni senkinek, aki gasztroblogokat olvas, már biztosan megfordult nála. Egyes körökben a "kelt tészták királynőlyének" is hívják.

Egy kicsit változtattam a tésztán és a tölteléken is. Imádjuk a fekete erdei sonkát (mindig lapul minimum egy csomag a hűtőben), és ehhez a lepényhez nagyon passzol. Együtt sütöm vele, a tejföllel és a sajttal. Vacsorára, vagy esetleg ebédre, váratlan vendékeknek nagyon ajánlom.

Még a sütőt sem kell bekapcsolni, elég hozzá egy jó serpenyő. és némi gáz.

Érdekes, kezd lassan kialakulni, milyen ételekhez használom az indukciós főzőlapot, és mikor maradok a jó öreg gáznál. Örülök, hogy az utolsó pillanatban még beszuszakoltuk a gázdominót, mert bizony, néha jobb, mint modern társa. Volt, aki le akart beszélni róla, és mindenáron meg akart győzni, nincs értelme a kétféle tűzhelynek, de már látom, nem így van.


(Örülök, hogy megtaláltam ezt a lepényt, így nem töröm tovább a fejem a mai vacsorán.

Néhány perce láttam Limaránál a továbbfejlesztett változatát, mégpedig egy töltött lepényt. Ma letesztelem, és hamarosan beszámolok róla, hátha finomabb, mint egyszerűbb társa.)


Hozzávalók:

50 dkg liszt

2 dkg élesztő

1 ek só

2,5 dl víz

1 tk szárított bazsalikom

5 ek olívaolaj


feketeerdei sonka

tejföl

sajt


A langyos vízben hagyom felfutni az élesztőt, majd összegyúrom az összes hozzávalót, és megvárom, míg letakarva duplájára kel. Ezután golyókat formálok belőle (kb. 8 db), 10 percig pihentetem. Ezután lisztezett deszkán kinyújtöm a serpenyő méretére.

A serpenyőt felforrósítom, a tésztáról lerázom a lisztet, és megsütöm az egyik oldalát (akkor jó, ha a teteje kezd hólyagosodni), majd lehúzom a tűzről. Megfordítom a tésztát, rárakom a feketeerdei sonkát, megkenem tejföllel, megszórom reszelt sajttal, és tovább sütöm néhány percig.

Melegen az igazi!

Csokoládés - túrós bukta



A képeket rendezgettem, amikor találtam néhány, hónapokkal ezelőtti receptet. Mindig megfogadom, esténként blogra viszem a receptet, de ez rendszerint elmarad. Mostanában annyira fáradt vagyok, nincs rá energiám. Ezt láthatjáto a blogon is, ritkán frissül, pedig sokszor lenne miről írni. Néhány nap, vagy hét múlva pedig már nem aktuális, mint egy-két gasztrofesztivál, ahol megfordultunk.

Ez a csokis-túrós bukta már az új konyhában, az új sütőben készült. A kelt tészták nagyon finom puhára sülnek benne, nem száradnak ki. Hagyományos sütőnél érdemes egy kis tálkában vizet rakni a sütő aljába.



Hozzávalók:

60 dkg liszt

2,5 dl langyos tej

2,5 dkg élesztő

10 dkg cukor

1 tk vaníliakivonat

1 tojás

10 dkg olvasztott vaj

csipet só

50 dkg túró

1 tk vanília kivonat

5 ek cukor

5 dkg csokoládé apró darabokra vágva

1 citrom reszelt héja

3 ek citromlé


A tejet meglangyosítjuk, elkeverünk benne egy teáskanál cukrot, hozzáadjuk az élesztőt. Letakarva felfuttatjuk. A lisztbe keverjük a sót, a cukrot, a kissé felvert tojást, a vaníliát, 8 dkg lágy vajat és a felfuttatott élesztőt. Alaposan összedolgozzuk, latakarjuk, és pihentetjük, amíg duplájára kel.

A túróba keverjük a cukrot, vaníliát, a csokoládét, a citromhéjat és levet. A tésztát lisztezett deszkán kinyújtjuk, kockákra vágjuk, és mindegyik közepébe rakunk a túróból. Gombócokká formázzuk, majd sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk szorosan egymás mellé. A maradék vajat megolvasztjuk, körbekenjük vele a bucikat.

180 fokra előmelegített sütőben kb 30-35 perc alatt készre sütjük.

Nagyon finom, másnap is puha a tésztája.

szombat, szeptember 24, 2011

Grissini fűszeres paradicsomos mártogatóssal




Lassan felkerül a blogra minden étel a fűszerbemutatóról. Ez az egyszerű grissini a paradicsomos mártogatóssal az egyik nagy kedvenc volt, különösen a gyerekek körében. Az a legjobb benne, hogy nemcsak enni szeretik, hanem sütni is.




Grissini hozzávalók:


50 dkg liszt


3 dkg friss élesztő


kb. 3 dl langyos víz


1 csapott ek só


1 tk cukor


5 el olívaolaj


1 ek rozmaring vagy oregánó




A langyos vízben elkeverjük a cukrot, belemorzsoljuk az élesztőt, felfuttatjuk. Tálba öntjük az összes hozzávalót, dagasztjuk, majd letakarva duplájára kelesztjük. Kis darabokra vágjuk, és két kézzel kis rudakat sodrunk a tésztából. Sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk, 220 fokon néhány perc alatt megsütjük. Nem szabad túlsütni, inkább egy kissé világos legyen, különben nagyon megszárad.




Fűszeres paradicsomos mártogatós


3 dl sűrű paradicsomlé


1 kisebb fej vöröshagyma


2 gerezd fokhagyma


1 kk bazsalikom


1 kk oreganó


1 kk rozmaring




A paradicsomlevet a fűszerekkel a fokhagymatörőn átpasszírozott hagymákkal kb. 10 perc alatt összefőzzük. Ha a paradicsomlé túl híg, keményítővel sűríthetünk rajta.


Nyáron friss paradicsomból is készíthetjük, olyankor még intenzívebb az íze.






Levendulás - banános minimuffin

A levendula a nyár nagy felfedezettje. Legalábbis sütifronton. Sós ételekben még mindig nem, de talán csak nem találtam még meg az igazit.

Ez tulajdonképpen egy egyszerű banános kavarós csokis muffin, amit megbolondítottam egy kis levendulával. Jót tett neki, a megszokott ízt kicsit pikánsabbá, különlegesebbé varázsolta.


Hozzávalók:

1 banán

2 tojás

10 dkg étcsokoládé

10 dkg vaj

15 dkg nádcukor

1 ek holland kakaópor

3 ek rum (vagy aroma)

fél csomag sütőpor

20 dkg liszt

fél ek levendula (bártabbak duplázhatják a mennyiséget)


A vajat megolvasztjuk a csokoládéval. Hozzáadjuk a kissé felvert tojásokat, a rumot, az összetört banánt. Külön tálba elkeverjük a kakaót és a sütőport a liszttel, majd beleöntjük a vajas keverékbe. Beledolgozzuk a levendulát. Muffinpapírral bélelt formába adagoljuk, majd 180 fokon kb. 20 perc alatt megsütjük.




kedd, szeptember 20, 2011

Segítsüti licit vége








Ma délután lezárult a licit. Nagyon izgalmas volt az utolsó néhány perc, ahogy folyamatosan emelkedtek a licitek. Köszönjük szépen Mindenkinek a nagylelkű felajánlását!



Én külön megköszönném Viktornak, aki 29100 forinttal megnyerte a meggyes-csokoládés sütimet, és természetesen minden licitálómnak!


Ha jól sejtem, a tavalyi nyertesemmel találkozom ismét. Ugyanazt a taktikát választotta, mint egy évvel ezelőtt, az utolsó 5 percben szállt harcba, és az utolsó pillanatban megnyerte a licitet, mindössze 100 forinttal megelőzve az előző licitálót, mOKI-t, aki már az első nap ringbe szállt.



Ha igény van rá, nagyon szívesen vállalom, hogy neki is megsütöm a süteményt a felajánlott összegért cserébe!




Figyelem, a Segítsüti akciójának még nincs vége! Holnaptól több napon át csodás ajándéktárgyak keresik a gazdájukat! Figyeljétek a Segítsüti oldalát!

Rozmaringos sütőtökös keksz







Vasárnap megtartottuk a kertészetben a fűszerbemutatót. Szombaton osztálytalálkozón voltunk, így néhány órás alvás nem sütöttem valami lelkesen a pogácsát és a sütiket.

Amikor kiértem a kertészetben, kissé megijedtem, mivel kevéssel 10 előtt alig volt néhány érdeklődő. Már azon törtem a fejem, kiknek osztogatom szét a sütit, amikor hirtelen jobban szétnézem pakolás közben, és azt láttam, emberekkel vagyok körbevéve. A bemutató közben is csak gyarapodtunk, így végül azon izgulatam, elég lesz-e minden, amit hoztam.

Az egyik kóstoló egy rozmaringos sütőtökös keksz volt, tejcsokoládé korongokkal megbolondítva. Ez nem olyan igazi ropogós kesz, de én jobban szeretem, ha inkább puhább egy kicsit a közepe. Sütöttem már hasonlót, az adta az alapját.


Hozzávalók:

1 tojás

30 dkg sütőtök

10 dkg vaj

20 dkg nádcukor

1 kk vanília kivonat (vagy 1 cs Bourbon vaníliás cukor)

35 dkg liszt

1 kk citromhéj

1 csipet só

1 tk morzsolt rozmaring

1 kk fahéj

1 tk szódabikarbóna

1 tk sütőpor

10 dkg tejcsokoládé korong (vagy táblás csoki feldarabolva)

néhány ág rozmaring


A feldarabolt sütőtökre szórunk néhány ág rozmaringot, és sütőben megsütjük. A lágy vajat habosra kavarjuk a cukorral, hozzáadjuk a kissé felvert tojást és az összetört tököt. Ezután beleöntjük a többi hozzávalót is, és alaposan összekeverjük. Kekszsütő formába adagoljuk (ha nincs, sütőpapírral bélelt tepsibe kis halmokat rakunk, távol egymástól), és 190 fokon kb. 11 perc alatt megsütjük.

szombat, szeptember 17, 2011

Segítsüti 2011. ősz - Meggyes csokoládés csemege




Ma újra útjára indul a Segítsüti! Kedd délután 16 óráig lehet licitálni a finomabbnál finomabb süteményekre.


A licit során befolyt összegből a Szemünk Fénye Alapítványt szeretnénk támogatni, akiknek több éves munkája után idén nyílt meg Pécsett az első gyermehospice háza, a Dóri -ház, ahol az életet megrövidítő betegségben szenvedő gyermekek és családtagjaik segítséget kapnak. Ezt követte a második, a törökbálinti Tábitha-ház. A gyermekek ottlétét, ápolását megkönnyítő orvosi műszereket, eszközöket szeretnénk vásárolni az adományokból.




Ezúton szeretnék megkérni minden kedves olvasóm, akinek lehetősége van rá, támogassa a Segítsütit idén is! Természetes a licit után újra megvásárolható lesz a receptek gyűjteménye, és több különleges ajáándéktárgy.




Bővebb információt itt olvasható.




Az idén is sokat gondolkodtam azon, milyen sütemény válasszak. Szívem szerint tortát vagy bonbont készítettem volna, de mivel a tavalyi évben a licitnyertesem és a vigaszágasok is távoliak voltak, újra maradtam a könnyen szállítható fajtánál. Megsütöttem néhány újdonságot, de egyiknél sem éreztem azt, hogy az igazi lenne.




Közben folyamatosan olvastam Joanne Fluke sorozatát, melyben a főszereplő egy sütibolt tulajdonosa, aki mellékesen mindig belebotlik egy hullába, vagy akár többe is. A nyomozás alatt folyamatosan süt. Az egyik sütihez többször visszatértem. Végül meg is sütöttem. Finom volt de valami nekem hiányzott belőle. Így került bele még egy kis házi meggydzsem és meggylikőr, és a tészta lazítására egy kis tej.


Az összhatás egy nagyon csokis, tömény, kissé pikáns süti, ami a második és harmadik nap talán még finomabb, mint aznap, amikor elkészült.


Sok szeretettel várok minden csokiimádót! Licitálj, hogy segíthess!






Hozzávalók:


20 dkg vaj

45 dkg liszt

12 dkg holland kakaópor

30 dkg nádcukor

2 tojás

1 dl tej

1 tk sütőpor

1 tk szódabikarbóna

csipet só

fél üveg magozott meggybefőtt

5 ek meggydzsem

3 ek meggylikőr

2 dkg vaj

7 dkg étcsokoládé (nálom 70 %-os)

12 dk nádcukor




A vajat felolvasztjuk és belekeverjük a cukrot. Amikor kihűlt, hozzáadjuk egyesével a kissé felvert tojásokat, beleöntjük a tejet, a lisztet, a kakaóport, a sót, a sütőport, a szódabikarbónát, és alaposan összekeverjük. Kissé merev, morzsálódós tésztát kapunk. 1-2 órára berakjuk a hűtőbe.


A csokoládét, a vajat és a cukrot összefőzzük, majd beleöntjük a likőrt.


Ezután diónyi golyókat formálunk a tésztából, és a közepébe készítünk egy mélyedést. Kekszsütő formába rakjuk (ha nincs, sütőpapírral bélelt tepsibe, csak így jobban szétterül). A mélyedést megkenjük meggydzsemmel, belerakunk egy szem meggyet. Ráöntjük a csokiöntetetet.


200 fokon 10-11 perc alatt készre sütjük.

péntek, szeptember 16, 2011

DNK -Dagasztás nélküli kenyér

A DNK úgy hangzik, mint valami varázsszó. Talán az is volt néhány éve, amikor végigsöpört a külföldi, majd a magyar oldalokon. Minden, magára valamit is adó gasztroblogger kipróbálta, lelkesítette, egyesek az "igazi kenyér" jelzővel látták el. Egy idő múlva - mint minden újdonság - lecsengett a nagy lelkesedés, legyen akármilyen egyszerű az elkészítése, valahogy elfelejtettük. Az utóbbi hónapokban viszont újra belendült a DNK - gyártás, csak kicsit megreformálva. Egymást követték az ízesített változatok, a DNK bagett, zsömle.


Én két egyszerű változattal próbálkoztam, előbb egy lilahagymásat, majd egy aszalt paradicsomos-fokhagymás változatot sütöttem, ezzel is tesztelve az új gőzsütőt.

Az eredmény egy kívül ropogós, belül lyukacsos, fűszeres kenyér.





Hozzávalók:


1,5 csésze víz

3 csésze kenyérliszt (BL 80-as)
1 tk élesztő

1 csapott ek só

fokhagyma, aszalt paradicsom / lilahagyma



A lisztet átszitáljuk, belekeverjük a sót, az élesztőt. Összekedolgozzuk fakanállal, de ne lepődjünk meg, mert ahogy a neve is mutatja, dagasztani nem lehet, a tészta lágy, nokedlihez hasonló az állaga. Egy éjszakára pihentetjük. Másnap átkeverjük, a tetejét megszórjuk liszttel,letakarjuk, és 30 percig tovább pihentetjük. A sütőt előmelegítjük 230 fokra, majd néhány percre beteszünk melegedni egy 2 literes hőálló tálat is. Ha már átmelegedett, belisztezzük, és beleforgatjuk a tésztát. Fedő alatt kb. 35 percig sütjük, majd levesszük, és még további 20 percre visszatesszük a sütőbe.




Zöldséges csirkeragu



Hozzávalók:

2 közepes csirkemell

1 padlizsán

1 cukkini

3 db paradicsom

1 fej hagyma

só, bors, bazsalikom, oregano, tárkony, paprika

olaj


A csirkemellet és a zöldségeket felkockázzuk. Az olajban üvegesre pároljuk a hagymát, majd hozzáadjuk a húst, és fehéredésig sütjük. Ezután megszórjuk kevés paprikával, belekeverjük a zöldségeket. Fűszerezzük, fedő alatt puhára pároljuk.

Nagyon finom magában, vagy akár friss kenyérrel, ha nem küzdünk felesleges kilókkal.

Igazi könnyű, nyárisas ebéd, vagy vacsora, ha gyorsan, valami finomra vágyunk.

Cukkinis lecsó





Pontos mértékeket nem írok, hiszen ez nem más, mint egy natúr lecsó, egy kis füstölt szalonnával és cukkinivel dúsítva. A szokásos paprikán, són és borson kívül belecsempésztem még egy kis bazsalikomot is a végén.

Egy időben nem tudtam elképzelni a lecsót tojás nélkül. Ezen a nyáron viszont éppen ellenkezőleg, tojással nem ment. Kolbász, szalonna jöhet, de más nem. A cukkini viszont nagyon feldobta, jól harmonizált a paradicsommal és a paprikával. Én levesesen szeretem, friss, ropogós kennyérrel tunkolva.

Ti hogy szeretitek a lecsót?

Mentaszörp/Citromfűszörp/Bazsalikomszörp



A kóstolón nagy slágere volt a citromfű- és a mentaszörpnek is. Azt viszont sajnálom, hogy csak csütörtök este érkeztek meg a különleges menták (eper-, ananász-, narancs- és csokimenta), mert különlegesebb lett volna a szörp. Vasárnap viszont bepótolom!

Sokan rácsodálkoztak, és meglepetten megjegyezték, az ő kertjükben is nő bőven citromfű vagy menta, de bizony eszükben sem jutott teán kívül bármit készíteni belőle. Kár lenne kihagyni, a nagy melegben nagyon finom, üdítő egy kis citrommal, jéggel.



Hozzávalók:

50 dkg világos nádcukor

1 l víz

2 citrom

1 nagy csokor citromfű vagy menta vagy bazsalikom


A vízből és cukorból szirupot főzünk. Beleöntjük egy nagy (3 literes) üvegbe. Belecsavarjuk a citromok levét, majd hozzákeverjük a citromfüvet. Egy vagy két napig érleljük, néha megkavarjuk. Átszűrjük, és hűtőben tároljuk.

Ha intenzívebb fűszerízre vágyunk, turmixoljunk a szörpbe a növényből néhány ágat!




Segítsüti 2011 ősz



Holnap újra indul a Segítsüti! Bővebb információ itt!

szerda, szeptember 14, 2011

Levendulás kakaós linzer levendulás sárgabarack dzsemmel

Hozzávalók:


60 dkg liszt

5 dkg holland kakaópor

3 tojás

40 dkg vaj

15 dkg porcukor

csipet só

1 ek szárított levendula

levendulás sárgabarack dzsem



A lisztbe morzsoljuk a vajat, hozzáadjuk a többi hozzávalót, alaposan összegyúrjuk. 1-2 órára hűtőbe rakjuk. Ezután kinyújtjuk kb. 5 mm vastagra, szaggatjuk (én éppen mini linzereket készítettem), sütőpapírral bélelet tepsibe rakjuk, és 190 fokon kb. 6 perc alatt megsütjük. Megtöltjük a dzsemmel, és minimum 1 napig lezárt dobozban tartjuk.

Fűszeres pogácsa - Bezermeni Vígasságok

Az elmúlt hetekben képzeletben számtalan posztot megírtam, de egyszer sem értem ide. Most is vár egy halom vasalnivaló, válogatni kellene a gyerekruhákat, a pénteki vendégeknek elkészíteni citromfűből a szörpöt, ideje lenne a kertben is összepakolni a játékokat, és még sorolhatnám. Viszont az elmúlt napokban annyian kérdezték a szombati fűszerbemutató és kóstoló receptjeit, hogy legalább azokat megpróbálom feltölteni.



A II. Bezermeni Vígasságokra fűszerbemutatóval készültünk, de semmi esélyünk sem volt túlharsogni a fellépő együtteseket, így maradt a vásár és kóstoló. A bemutatót viszont nem adjuk fel, vasárnap megtartjuk a kertészetben.



Nagyon jó érzés volt látni, ahogy rácsodálkoztak a fiatalok és idősebbek a citromfű- és mentaszörpre. A levendulás süteménynél kicsit már jobban kitágultak a pupillák. Volt aki szerényen megjegyezte, a levendulát ő csak illatosítónak használja...



A rozmaringos grissini fűszeres paradicsomos mártogatóval a gyerekek nagy kedvence lett.



Fotózásra nem igazán volt idő, egyedül a pogácsa került lencsevégre egyetlen szerencsétlen fotó erejéig. A levendulás sütiket eldugtam a pult alá, de mire észrevettem, egy sem maradt. Egyelőre maradnak a receptek, képek később!

Hozzávalók:
50 dkg liszt
2,5 dkg friss élesztő
2,5 dl házi aludttej
1 kk cukor
1 csapott ek só
néhány ek tej
2 tojássárgája
25 dkg vaj
1 fej lilahagyma
egy - egy csipetnyi petrezselyem, rozmaring, bazsalikom, metélőhagyma
15 dkg sajt
1 tojás a kenéshez




A langyos tejbe elkeverjük a cukrot és az élesztőt. A lisztbe vegyítjük a sót, belemorzsoljuk a vajat. Hozzáöntjük az aludttejet és a tojássárgáját. Összekeverjük, dagasztjuk, majd letakarva duplájára kelesztjük. Lisztezett deszkán kinyújtjuk. Megszórjuk a fűszerekkel, ráreszeljük a sajt felét. Összehajtogatjuk (két szélső oldalát, majd alulról fölfelé is), újra kinyújtjuk. Szaggatjuk, megkenjük felvert tojással, megszórjuk reszelt sajttal. 190 fokra előmelegített sütőben készre sütjük.


Tegnap vendégeink voltak a kertészetben. Újra megsütöttem a pogácsát azzal a különbséggel, hogy a tésztára nem reszelt sajtot szórtam, hanem natúr sajtkrémet kentem. Még finomabb, puhább lett a tészta.






péntek, július 22, 2011

Bazsalikomos dinnyés granita



Pár hete azon gondolkodtam, egy időre szüneteltetni kellene a blogot, de még annak a posztnak a megírása is elmaradt. Ha azt mondanám, nem volt időm írni, nem teljesen lenne igaz, és még azt sem mondanám, hogy nem volt miről.

Májusban teljes erővel a ballagásra koncentráltam, a tablóképektől a a műsor utáni kis összejövetel megszervezéséig, az ajándékok kiválasztásánál át, minden volt, idegeskedéssel, de sokat tanultam belőle.

Közben szerveztem a konyha átalakítását. Hónapokig bújtam az újságokat, a netet, faggattam ismerősöket. Nem vagyok egyszerű eset, így a konyhagépeket is hónapokig válogattam. Miután kiválasztottam egyet, találtam egy jobbat, és kezdődött a variálás. Közben kerestük a mestereket, a megfelelő csempét, falszínt, ebédlőbe a bútort.

A nagy munka előtt még néhány napra elutaztunk Pestre, amiről fejben megfogalmaztam egy jó kis beszámolót, de már nem írtam meg. Ennyi idő múlva talán már nincs is értelme, hiszen már úgysem emlékszem pontosan. Nagyon örülök, hogy eljutottunk a Budai Gourmet rendezvényre és a blogkóstolóra. Nagyon jó volt látni a gasztrobloggereket, váltani néhány szót, és persze enni és enni és enni, déltől estig kisebb-nagyobb megszakításokkal. Igaz, utólag úgy gondolom, nem volt valami jó ötlet ennyi mindent ilyen rövid idő alatt megkóstolni, mert ez inkább habzsolás volt, mint az ízek élvezete.

Nagyon szerettem volna írni az első keleti blogtalálkozóról is, amit Gabi, a Flat-Cat blog írója szervezett, de ez is csak fejben ment. Azóta is tartozom egy sós csiga recepttel, mivel olyan szerencsétlen voltam, hogy amit sütöttem elfelejtettem elvinni. Vasárnap újra találkozunk, csak most családostól.

Június közepére végre minden összeállt, kipakoltunk, takartunk, amit lehetett, gyerekeket elszállítottuk mamához, és egy hétvégén elindult a munka. A falbontás, csempeverés volt a legpiszkosabb, és talán a leggyorsabb is. Volt csúszás, bonyodalom, váratlan költségek, időhúzás, minden, ami egy felújítással jár. A gyerekek többet voltak távol, mint itthon, mi pedig a második hét végére egyre jobban kikészültünk a sok portól, felfordulástól. 18 nap után végre elértük amit a legjobban vártunk, beköltözött a konyhabútor stúdió, és másfél nap alatt összeszerelték a bútort. Én aznap ágynak estem, lázasan feküdtem, az emeletről lejönni is alig volt erőm. Kisebb bonyodalmakkal végre összeállt mindent, gépeket bekötötték, mi pedig úgy örültünk mindennek, mint a kisgyerekek, de nem sokáig. Pár napos takarítás után hazahoztuk a csajokat, és elkezdtem ismerkedni a gépekkel. Az indukciós főzőlap szerelem volt első látásra. Szép, gyors, és mivel teljes felületű, még arra sem nagyon kellett figyelni az edényt hová teszem. A gőzpárolót egy adag kukoricával teszteltük. A gőzsütőt pedig egy adag sütivel. Előbbi valami szuper, ilyen finom kukoricát még soha nem ettem! Utóbbival még ismerkedem. A sütinél sikeresen választottam programot, de utána a halnál már nem, de türelmesen forgatom a vastag használati útmutatót.

A pultba építhető mérleg fontosságán vitáztunk egy ideig, de már nagyon örülök neki, és szerencsére a helyét is sikerült jól belőni, még 39 fokos lázas betegen is.

Az örömünk viszont nem tartott sokáig. Pár nap múlva kiderült, a borhűtő nem az igazi, és 5 nap múlva megadta magát a főzőlap. Még szerencse, hogy beraktunk mellé egy gáz dominót is, így legalább főzni tudok. Tegnap pedig megadta magát a páraelszívó. Ha azt mondanám, nagyon ideges vagyok, csak enyhe kifejezés lenne rá.

Ma várjuk a szerelőt.

Ugyanabban az órában hozzák a két beltéri ajtót, pár hetes csúszással végre elkészültek. Remélem, azok már hibátlan állapotban érkeznek.


A gépen vár egy néhány recept, sósak, édesek egyaránt, nagy része tavaszi, talán egyszer ideérek velük. Most viszont egy nyári hűsítőt hoztam, bár nem jól időzítettem, újra elromlott az idő.



Hozzávalók:


30 dkg görögdinnye

3 ek méz

10 db bazsalikomlevél

1,5 dl víz

2 ek citromlé

A vizet felmelegítjük, elkeverjük benne a mézet. Összeturmixoljuk az összes hozzávalót, majd fagyigépbe töltjük. Ha nincs gépünk, dobozba töltjük, fagasztóba rakjuk, és időnként összekerjük, amíg megfelelő állagúra nem fagy.