szombat, május 26, 2012

Krémes brownie epermentával



Megint jól elhanyagoltam a blogot, pedig milyen jól elterveztem, hogy legalább heti egy receptet írok. Ha megírnám, milyen tömény volt az elmúlt néhány hét, hogy a csúcsban hét napból hetet dolgoztam keményen, közben szervezzük a felújítást, és túléljük a mindennapokat, senkit nem érdekelne. Ráadásul jelenleg egy agyrázkódással fekszem már néhány napja, és tegnap este jól megnyugtatott az orvos, a fejfájás, szédülés még eltarthat egy ideig.
Az elmúlt hetekben bizony sokszor előfordult, hogy nem maradt idő és energia a főzésre, vagy csak egyfajta gyorsra esténként, akkor pedig örültünk, ha ehettünk, és eszembe sem jutott fotózni. Pedig néhány fűszeres ételért kár, mert bár egyszerűek, de nagyon finomak lettek. A hétvégi sütikről viszont készültek képek, azok közül az egyik ez a krémes brownie. Finom langyosan és hidegen is.

Hozzávalók:
25 dkg étcsokoládé
25 dkg vaj
25 dkg nádcukor
4 tojás
10 dkg liszt
csipet só

A csokoládét megolvasztjuk a vajjal, majd belekeverjük a többi hozzávalót, jól összedolgozzuk, és sütőpapírral bélelt közepes méretű tepsibe öntjük.

2 tojás
50 dkg mascarpone
10 dkg nádcukor
1 kk vaníliakivonat vagy fél rúd vanília kikapart magja
néhány levél epermenta

A hozzávalókat összekeverjük, tumixoljuk, és a csokis tésztára öntjük. 185 fokos sütőben kb. 35 perc alatt készre sütjük. Ne süssük túl, akkor az igazi, ha a belseje krémes marad!

Nincsenek megjegyzések: