szombat, május 26, 2012

Gyömbérmentás csokis márványos szelet


Gyűjtöm a mentákat. Eddig nyolcféle van itthon, ebből hatot az idén a kertészetben is nevelünk és árulunk. Sajnos az eper- és ananászmentáról lemaradtunk, csupán néhány tő maradt meg, ebből kettő a kertünkben kiültetve. Az idei év slágere a csokoládémenta volt a vásárlók között, a hagyományos bors- és fodormenták mellett. A gyömbérmentát is vitték, de elsősorban a szép tarka levele miatt. Úgy tervezem, mindegyikből készítek szörpöt és le is szárítom, de néhánynak még bokrosodni kell ahhoz, hogy legyen kellő mennyiség. Közben folyamatosan kísérletezek, mint ennél az egyszerű csokis márványsütinél is a gyömbérmentával. Adott neki egy kis extra ízt, bár én intenzívebbre számoltam.
Tejjel, teával finom kis uzsonna, dobozba zárva napokig friss marad.

Hozzávalók:
25 dkg puha vaj
10 dkg étcsokoládé
25 dkg finomliszt
fél cs sütőpor
2 ek holland kakaópor
25 dkg nádcukor
4 tojás
1 citrom reszelt héja
fél dl csokoládélikőr
egy kis csokor gyömbérmenta levele apróra vágva

A csokit apró darabokra vágjuk. A lisztet elvegyítjük a kakaóporral, a sütőporral és egy evőkanál cukorral. A vajat habosra keverjük a cukorral, egyenként beledolgozzuk a tojásokat, a citromhéjat, a mentát, a likőrt, majd beleforgatjuk a lisztet.
A massza kétharmadát sütőpapírral bélelt közepes méretű tepsibe rakjuk. A maradékba belekeverjük a kakaóporos keveréket és a csokoládét. Kanállal eloszlatjuk a tepsibe rakott massza tetején, majd villával, laza mozdulatokkal, spirálvonalban beledolgozzuk. 180 fokos sütőben kb 40-45 percig sütjük. Tűpróba!

Nincsenek megjegyzések: