kedd, március 30, 2010

Túrós kuglóf







Hozzávalók:
25 dkg tehéntúró
25 dkg liszt
25 dkg vaj + a forma kenéséhez
1 cs sütőpor
1 cs bourbon vaníliás cukor
2 tojás
15 dkg cukor
1 citrom reszelt héja
1 fél marék aranymazsola
A vajat habosra keverjük a cukorral, majd hozzáadjuk a kissé felvert tojásokat és a túrót. A lisztbe elvegyítjük a sütőport a citrom héját, végül beleöntjük túrós keverékbe, és alaposan összedolgozzuk. Kivajazott formába öntjük, 170 fokon kb. 50 perc alatt aranybarnára sürjük. A formában hagyjuk kihűlni.









péntek, március 26, 2010

Kolbászos - hagymás pite





A hét egyik napján ez volt az ebédünk, de akár vendégvárónak is el tudom képzelni. A tésztája egy túrós kelt tészta, arra jön egy kis sült kolbász, szalonna, hagyma, majd egy sajtkrémes, tojásos keverék. Kicsit olyan az összhatása, mintha kolbászos rántottát ennénk kenyérrel.

Hozzávalók:
10 dkg túró
5 ek olaj
1 dl tej
15 dkg liszt
2 dkg élesztő
1 fél ek só
1 kk cukor
15 dkg száraz kolbász vékonyra szeletelve
5 dkg füstölt szalonna
2 csokor újhagyma
3 tojás
20 dkg krémsajt
2 dl tejföl
só, bors
kevés vaj a sütő kenéséhez

A langyos tejbe keverjük a cukrot és az élesztőt, felfuttatjuk. A lisztbe vegyítjük a sót, a túrót, hozzáöntjük a tejet, és alaposan összegyúrjuk, majd 1 óráig pihenni hagyjuk. A szalonnát kisütjük, hozzáadjuk a kolbászt, végül a feldarabolt hagymát is. A maradék hozzávalót alaposan kikavarjuk.
A túzáló tálat kivajazzuk. A tésztát kinyújtjuk, beletesszük a tálba, megszúrkáljuk, majd kb. 10 percig sütjük 200 fokos sütőben. Ezután ráöntjük a zsrítól lecsöpögtett kolbászos, majd a tojásos keveréket, és kb. 20 perc alatt készre sütjük.

Vaníliás muffin












Az óvodában már negyedik éve rendezték meg a tavaszköszöntő napot. Ilyenkor a nagycsoportosok kis műsort adnak elő (idén Belláék), van egy kis daltanulás, az óvónők pedig eljátszanak egy mesét (Csupaháj, Málészáj, Nyakigláb - nagyon szuper volt, le a kalappal az óvónők előtt, szerintem nemcsak a gyerekek élvezték). Ezután pedig különböző programok várják a gyerekeket: táncház, kézműves foglalkozás, arcfestés, zsákbamacska, lufibohóc. Idén még külön érdekesség volt a régi játék bemutató, és kivonult a könyvtár is. Végül tombolasorsolással zárult a nap. A büfében folyamatosan árulják a sok finom süteményt, pogácsát, szendvicset.
Erre a napra készült egy csokis mellett ez a vaníliás muffin. Hamar elkapkodták, remélem ízlett azoknak, akik megvették.

Hozzávalók:
Tésztához (Stahl receptje):
2 tojás
2 csipet só
10 dkg cukor
1 tojássárgája
1/2 dl víz
1/2 dl olívaolaj
1/2 vaníliarúd
1 citrom
15 dkg finomliszt
1 ek étkezési keményítő
1 ek sütőpor
A tojásfehérjét a cukorral és egy csipet sóval kemény habbá verjük. A tojássárgáját a csipet sóval, a vízzel, olajjal, fél vaníliarúd kikapargatott belsejével habosra kavarjuk. A lisztbe keverjük a keményítőt, a citrom héját, a sütőport, és a tojásos keverékhez adjük. Végül óvatosan beleforgatjuk a habot. A muffinsütőt kibéleljük a papírral, és egyenletesen elosztjuk benne a tésztát. 180 fokos sütőben kb. 20-25 perc alatt megsütjük.
Krém hozzávalói:
1 cs vaníliás pudingpor
4 ek cukor
fél vaníliarúd
2 dl habtejszín
3 dl tej

A pudingot megfőzzük a tejjel és cukorral. A tejszínt keményre verjük, majd óvatosan a beleforgatjuk a kihűlt pudingba.

Végül a krémmel megtöltjük a kihűlt tésztákat.

4 darabból pillangómuffint is készítettem, amihez levágtam a tetejét, kettévágtam, kikapartam a tészta belsejét, megtöltöttem krémmel, és ráraktam a tetejét.




szerda, március 24, 2010

A "KIKELET VÁSÁRA"

Hajdúböszörmény gazdanapok
2010. március 26-27-28.

Helye: Széchenyi István Meződazdasági Szakképző Iskola és Kollégium
Hajdúböszörmémy, Radnóti M. út 3.


Egy kis ízelítő:
03.26.
13-15.30: Böszörményi lovas felvonulás

03.27.
8-13.: Böszörményi csergetés
14.00: Lovas bemutató
13.00: A tej élettani hatásai, minden naoi felhasználása és jótékony hatása táplálkozásunkra
15.30: Ősi magyar kutyafajták bemutatója
17.00: Dob-show

03.28.
9.00: Modellező bemutató
10.00: Zenés gyemekműsor (Apócák együttes műsora)
11.30: Íjász bemutató
14.00: Néptánc bemutató
9-14.00: A magyar sajt ünnepe
10.00: Sajt és gasztronómia
11.00: Sajtkészítési alapelvek
Sajtbüfé (friss sajtok, zsendice, orda, krémsajt, félkemény sajtok, penészes sajtok, ezenkívül hagyományos kenyér, szűz tökmagolaj, házilekvár)
9.00-14.00: Minőségi bórkostolás (Gál Tibor pincészete, Eger)

Mindegyik napon: vetereán gépek bemutatója, élő állat bemutató, szakkönyv kiállítás és vásár, Szabó Miklós fotóművész kiállítása, hagyományos étkek bográcsos főzése, látványkovács, csokoládé szökőkút

Bővebb információ és részletes program az előadásokról, programokról itt.

Gyertek el, megéri!


szombat, március 20, 2010


Sonka is, kalács is, torma is - az már rossz nem lehet, ugye? Tényleg nagyon finom, mindenkinek csak ajánlani tudom. Áginál láttam nemrég, igaz, változtattam kissé (nem is én lennék) rajta. Várom a húsvéti, igazi parasztsonkát, abból szerintem még finomabb lesz. Tegnap nagynénémtől kaptunk egy darabot belőle, lehet nem bírom húsvétig, és megfőzöm. Szeretem a kötözött sonkát is, de azért a hagyományos házi, úgynevezett parasztsonka nálam mindent visz. Azt az egyet sajnálom, hogy csak egyszer főzünk egy évben. Pár éve még vettünk egy kisebb saját példány, de újabban anyuékkel együtt főzünk egy nagyot. Pontosabban ő főzi, mi csak elhozzuk húsvét szombatján. Vettem hozzá többféle ízesítésű tormát, alig várom, hogy megkóstolhassam finom, pászkával. Addig marad ez a "mindentegybekalács".

Hozzávalók:
50 dkg liszt
3 dl tej
2 tojás
10 dkg vaj
1 evőkanál cukor
1 teáskanál só
2 dkg élesztő
20 dkg főtt sonka
3 evőkanál ecetes torma
1 dl tejszín


A langyos tejben elkeverjük a cukrot és az élesztőt, majd letakarva pihentetjük.. A lisztbe vegyítjük a sót, hozzáadjuk a lágy vajat, egy kissé felvert tojást, a felfutott élesztőt. Alaposan összegyúrjuk, letakarva duplájára kelesztjük. Ha van kenyérsütönk, nyugodtan rábízhatjuk a tésztát. Közben a tormát elkeverjük a tejszínnel, és hozzáadjuk az apró kockákra vágott főtt sonkát. Amikor a tészta megkelt, kettéosztjuk. Az egyik darab tésztát további három részre osztjuk, és kinyújtjuk 2-3 mm-re. Megkenjük a sonkás tormával, és szorosan feltekerjük. Végül összefonjuk a három ágat, kör alakúra formázzuk, és kb. 24 cm-es sütőtálba rakjuk. A tészta másik felét ugyanígy készítjük el. Pihentetjük 30 percig. A megmaradt tojást felverjük, megkenjük vele a kalácsok tetejét, majd 180 fokos sütőben szép pirosra sütjük.

Tavaszi zöldségsaláta juhtúrós öntettel


Hozzávalók:
1 csomag retek

1 kígyóuborka
1 csomag újhagyma
3 tojás
5 dkg juhtúró
1 dl tejföl

bors

A zöldségeket vékony szeletekre vágjuk. Két főtt tojás sárgáját félreteszünk, a többit összedaraboljuk, a zöldségekhez adjuk, sózzuk, és összekeverjük. A juhtúrót turmixoljuk a tejföllel, a tojássárgájával, kevés borssal, és a saláta tetejére öntjük.

Répatorta



Eddig csak kóstoltam, de nem sütöttem répatortát. Egy finom, édes, kissé savanykás íz maradt meg bennem - ehhez kerestem receptet. Összegyűjtöttem néhányat, válogattam, kevertem, végül az itthoni hozzávalók alapján bekevertem egyet. A krém önmagában is nagyon finom, gyümölcsökkel rétegesen rakva, pohárkrémként is megállná a helyét.
Végül ezt a receptet választottam a húsvéti vendégváró ételek desszertjének abban az újságban, ahová minden hónapban írok egy kis cikket. Nekem nagyon ízlett, és remélem, más sem csalódik majd benne.

Hozzávalók:
25 dkg reszelt sárgarépa
20 dkg darált mandula
5 dkg finomliszt
1 csomag sütőpor,
15 dkg barnacukor
1 csomag bourbon vaníliás cukor
2 tojás
150 ml natúr joghurt
csipet só
1,5 dl olaj
2 kávéskanál őrölt fahéj
1 kávéskanál őrölt gyömbér
½ citrom reszelt héja és leve
Tetejére:
20 dkg mascarpone
15 dkg Philadelphia krémsajt
2 evőkanál porcukor
15 dkg fehércsokoládé
1/2 citrom reszelt héja és leve

A torta hozzávalóit összekeverjük (először a tojást a cukorral, majd hozzáadjuk a joghurtot, olajat, citromlevet, végül a száraz hozzávalókat) sütőpapírral bélelt tortaformába (26 cm-es) borítjuk, és 170 fokra melegített sütőben tűpróbáig sütjük (kb. 1 óra). A csokoládét megolvasztjuk. A krém többi hozzávalóit összeturmixoljuk, majd hozzáadjuk a csokoládét, és a kihűlt torta tetejére kenjük.

hétfő, március 15, 2010

Kolbászos pogácsa


"Ha már kolbász van benne, rossz nem lehet!" - jegyezte meg a férjem, amikor megkérdezte, mit sütök. Igaza van, tényleg finom, bár legközelebb inkább a nemrég sütött leveles pogácsa tésztájából készítem. Elkészítése hasonló, csak azzal egy kicsit könnyebb volt dolgozni, és nekem picit finomabb volt.

Hozzávalók:
40 dkg liszt
30 dkg vaj
3 dkg élesztő
2 dl tej
fél ek cukor
1 ek csapott ek só
néhány csepp ecet
1 szál kolbász, vékonyra karikázva
tojás a tetejére
sajt a tetejére

A tejbe keverjük a cukrot és az élesztőt. A vajat egy kanál liszttel és az ecettel összegyúrjuk, kis téglalapot formázunk belőle, betesszük a hűtőbe. A lisztbe keverjük a sót, hozzáöntjük az élesztős tejet, majd összegyúrjuk, és 30 percig letakarva pihentetjük. Ezután kinyújtjuk, közepébe rakjuk a vajat, és ráhajtjuk a tészta széleit. Lisztet szórunk a tetejére, és kinyújtjuk (ha a vaj túl kemény, nyújtófával ütögessük). Ezután a tésztát képzeletben három részre osztjuk, és a két szélső oldalát a közepére hajtjuk. Fél óráig pihenni hagyjuk, majd újra hajtogatjuk. Ezt még kétszer megismételjük, majd az utolsó hajtogatás után 1 óráig pihentetjük a tésztát. Végül 2-3 mm-re nyújtjuk, és kettévágjuk a lapot. Az egyik lapot tojással megkenjük, sorba rakjuk rajta a kolbászkarikákat. A másik lapot rárakjuk, és éles késsel feldaraboljuk. Szilikonos sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk, megkenjük a maradék tojással, majd megszórjuk sajttal a tetejét. 180 fokos sütőben aranybarnára sütjük.


Forrás:Nők lapja konyha 2010. március

Ajánló


14 lelkes gasztroblogger összefogott, sütött, főzött, fényképezett, írt - végül szerkesztett egy újságot. Nézzétek meg itt, és töltsétek le, megéri!!!

kedd, március 09, 2010

Egy kis ráadás a mai napra










Firenzei borsó




Zöldborsó Dolce Vita módra. Vrábel Krisztina gyönyörű könyvében (erről hamarosan írok) találtam erre az egyszerű ételre. Köretnek vagy főételnek is nagyon finom. Igazi, kora nyári hangulatot teremt, bár az is igaz, legfinomabb friss, zsenge zöldborsóból lenne. Akkor álljunk neki elkészíteni, ha sikerül igazi zsenge zöldborsót szerezni. Én elég sokat kísérleteztem, kipróbáltam rosszabbnál rosszabbakat, végül az Igló zsenge tavaszi zöldborsójára tettem le a voksom. Kivételesen erre tényleg igaz a zsengeség, pillanatok alatt megpuhul, és finom! Nem úgy, mint a legtöbb mélyhűtött társa.

Hozzávalók:
50 dkg zsenge zöldborsó
20 dkg húsos szalonna
2 gerezd fokhagyma
1 csokor petrezselyemzöld
só, bors
olívaolaj

A szalonnát apró csíkokra vágjuk, zsírjára sütjük. Hozzáadjuk a zöldborsót, a préselt fokhagymát, a feldarabolt petrezselyemzöldet, fűszerezzük, majd puhára pároljuk.
Mi frissen sütött rozsos zsömlékkel ettük.

hétfő, március 08, 2010

Sajtkrémes karfiolleves


Hozzávalók:
1 fej karfiol
2 dl tejszín
10 dkg sajtkrém
só, bors, őrölt rozmaring, kömény
petrezselyemzöld
A karfiolt vízben (vagy ha van, akkor húslevesben) puhára főzzük a fűszerekkel. Amikor megpuhult, hozzáadjuk a tejszínt és a sajtkrémet, összefőzzük. Turmixoljuk, majd megszórjuk petrezselyemzölddel.

Almás pite






Hozzávalók:
70 dkg liszt
20 dkg vaj
3 dl tejföl
2 ek cukor
2 tojás
csipet só
fél rúd vanília
1 citrom héja
1,5 kg alma
5 ek cukor
1 citrom leve
fél rúd vanília
1 cs vaníliás puding
1 kk őrölt fahéj, gyömbér, szerecsendió
2 ek darált keksz

A lisztbe elkeverjük a sót, a cukrot, a vanília kikapart belsejét és a citrom reszelt héját. A vajat elmorzsoljuk benne, hozzáadjuk a tojássárgáját és a tejfölt, majd összegyúrjuk. Hűtőbe tesszük, amíg elkészül a töltelék.
Az almát lereszeljük, állni hagyjuk. Kifacsarjuk, a levében elkeverjük a pudingot, a cukrot, a fűszereket, felfőzzük. Hozzákeverjük az almát és a citrom levét.
A tésztát kettéosztjuk, kinyújtjuk az egyik felét, és sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk. Rászórjuk a darált kekszet, rákenjük az almát, befedjük a tészta másik felével, villával megszúrkáluk. A tojásfehérjét kissé felverjük, és megkenjük vele a tésztát.

péntek, március 05, 2010

Leveles pogácsa


Kicsit időigényes, de megéri, mert nagyon finom, könnyű pogácsa.


Hozzávalók:
55 dkg liszt + a nyújtáshoz
40 dkg vaj
3 ek olívaolaj
2,5 dl hideg víz
1 ek só
1 ek rum
1 tojás a kenéshez
sajt a tetejére

50 dkg lisztbe elvegyítjük a sót, a közepébe öntjük a vizet, az olajat és a rumot, majd belülről kifelé haladva sima, rugalmas tésztát gyúrunk. 15 percre a hűtőbe tesszük pihenni.
5 dkg lisztet összedolgozzuk a vajjal, és sütőpapíron téglalap alakúra formázzuk. Hűtőbe pihentetjük kb. 15 percig.
A tésztát kinyújtjuk, vízzel bekenjük, és közepébe tesszük a vajat. Ráhajtjuk a tésztát két oldalról, és nyújtófával elütögetjük benne a vajat, majd újra kinyújtjuk. A tésztát képzeletben harmadoljuk, és a két szélét behatjuk a középső részre. 20 percre újra hűtőbe tesszük. Majd újra kinyújtjuk, és háromba hajtjuk. Megismételjük még 3 alkalommal. Utoljára négybe hajtjuk, először két oldalról a közepéig, majd félbe. A hajtogatás iránya tetszőleges, de minden alkalommal azonos legyen. Ezután kb. 1 cm vastagra nyújtjuk, és kiszaggatjuk. Igyekezzünk minél kevesebb hulladékot csinálni. A pogácsákat sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk, tetejüket megkenjük tojással, és megszórjuk sajttal. 180 fokra előmelegített sütőben pirosra sütjük.
Forrás: Fanny konyha 2008. szeptember-október II. évfolyam 5. szám

Egy kis tavasz






Kaptam egy csokorral, csak úgy...

szerda, március 03, 2010

Torta ajándékba


Van egy szomszédom. Pontosabban van néhány. A házunknak elég speciális fekvése van, két zugnak a mélyén lakunk, pontosabban az egyik zugnak is a zugában. Érthetően, ha az egyik kapun bejövünk az udvarra, és a másik kapun kimegyünk, más utcában találjuk magunkat. Ha viszont bármelyik zug végében megállunk, a házunkat nem láthatjuk.
Minap becsengetett az egyik szomszédasszony. Nem igazán "járunk össze" vele, de néha megkeres a hónap végén egy kis segítségért. Legjobban a kislányát sajnálom, aki nem tehet arról, hogy ilyen körülmények között él, és sokszor eszembe jut, milyen szerencsés vagyok a gyerekeimmel együtt. Itt most elemezhetnénk a "mindenki a maga szerencséjének kovácsa" és hasonló bölcseleteket, de nem látom sok értelmét, attól nem lesz neki jobb. Legutoljára elszólta magát, hogy éppen aznap van a születésnapja, de annyira rosszul érzi magát, hogy nem tud tortát sütni. Mivel Olívia éppen aludt, egy hirtelen felbuzdulásból a lányokkal elkészítettem Karolina csokitortájának kisebb változatát azzal a különbséggel hogy a csokikrémre banánt is szeleteltem.

Hozzávalók (22 cm-es formához):
6 tojás
2 ek víz
2 ek darált mandula
2 ek kakaó
3 ek fehérliszt

Krémhez:
10 dkg vaj
10 dlk étcsokoládé
1 cs csokoládépuding
4 dl tej
4 ek cukor

baracklekvár
1 banán
10 dkg étcsokoládé
2 ek étolaj

A tortát Karolina csokitortájához hasonlóan készítettem el.