szombat, január 08, 2011

Harrer Chocolat

(kép forrása)


Decemberben, a soproni kirándulásunk egyik fénypontja a Harrer Csokoládéműhely kóstolója volt. Hónapok óta vágytam rá, különösen mióta látta Szepykénél. Fantasztikus volt, minden csokiimádó álma!

Az osztrák eredető Harrer cukrászdinasztia négy generáció óta készíti a különbőző édességeket. Karl Harrer életet álma teljesült a csokoládékészítéssel. A cég alapfilozófiája szerint a legjobb minőséget és választékot kínálják modern, kellemes környezetben. Ezt Sopronban maximálisn meg is valósították.

A csokoládékostólóra előzetes bejelentkezés alapján várják az érdeklődőt, naponta kétszer, 10.00 és 14.00 órakor.

A kóstoló előtt már egy órával megérkeztünk, mivel utána azonnal indiltunk tovább Pestre. Utólag kiderült, nagyon helyesen, minimum egy idő kell ahhoz, hogy rendesen végignézzük a kínálatot, a gyönyörű süteményeket, bonbonokat, a rengeteg csokoládét, ajándéktárgyat, megkóstoljunk helyben néhány finomságot. Szinte mindegyik ízű csokoládéból hoztunk haza, egy részét a kicsomagoltak közül, másik részét pedig a kimérősből. A cukrászda modern, kényelmes, tágas, csendes, órákat képes lennék eltölteni ott egy-egy finom sütemény, kávé társaságában.

Miután jól bevásároltunk, kezdődött a bemutató. Egy szimpatikus, kedves hölgy tartotta. A legelején egy kisfilmet néztünk meg a kakaóbab ültetvényektől egészen a csokoládé készítéséig, majd elkezdődött a kóstoló.

Miközben itthon kibontunk egy tábla csokoládét, nem is gondoljuk, milyen hatalmas munka van mögötte, mire az a papírba kerül. A kakaófának is több fajtája létezik. A fa tudományos neve Theobroma cacao, ami görögül annyit jelent: istenek eledele. A kakaóbab szüretelés nem egyszerű, mivel a fa törzse könnyen törik, a gyökere nem hatol mélyre, ezért nem szabad felmászni rá. A szedők hosszú nyelű késeket használna, hogy elérjék a termést. Ezután felvágják a hüvelyeket, és kiszedik belőle a babot. Amikor a kakaóbab levegővel érintkezik, a színük sötétedik. Ezután ababokat egymásra halmozziák, erjesztik, mialatt sötétbarnára színeződnek. Ezután kiszárítják őket, majd elszállítják a csokoládégyárba. Itt megtisztítják, válogatják, és pörkölik, ezáltal a legerősebb csokoládéízt, illatot, aromát hozzák ki belőlük. A babokat a fajtájuktól függően különbőző ideig pörkölik 99-140 fokon. Később összetörik a babokat, a héjukat eltávolítják, az összezúzott kakaóbabokat ledarálják, sűrű pasztává őrlik. A kakaómassza egy részéből kakóport készítenek. Ehhez egy sajtolóban kinyomják belőle a zsírt, amit kakóvajnak neveznek. A kakaómassza nagyobb részéből nem port, hanem tömör, szilárd étcsokoládét készítenek. Ezt a csokoládégyártók finomítják, édesítik, cukrot, vaníliát, tejport adnak hozzá. Ezt egy hengeren nyomják át, ami finom pasztává őrli a keveréket, amit konsírozógépbe töltenek, hogy tovább finomítság az ízét, textúrájáét. A gép összekeveri, , közben kakaóvajat adnak hozzá, hogy még krémesebb legyen, végül a szemcsés csokoládépaszta sűrűn és bársonyosan jön ki a gépből. Később ezt tovább ízesítik, formázzák.

A bemutatón először ittunk egy kis pezsgőt trüffelgolyóval (ez eszméletlen finom volt, nagyon jólesett!). megkóstoltuk a pörkölt kakaóbabot, rácsodálkoztunk a kakaóvajra, a 2,5 kg csokoládétömbre, és végigkóstoltunk sok-sok csokoládét.


A csokoládékat megvásárolhatjuk így kicsomagolva is, különféle ízesítésekkel. Mivel karácsony előtt voltunk, vettünk többféle ünnepi csomagolással készültet, nekem ebből a mézeskalácsos a kedvencem. Mellette a különféle boros csokoládék a nagy kedvenc, ezekből hoztunk ajándékba is, de ha tudom, milyen finomak, lehet, hogy önző módon megtartom magunknak az öszeset.




Mit szóltok ehhez a gesztenyegolyóhoz? Nagyon édesek, ugye? A csajoknak is hoztunk haza belőle. Mióta megláttam, itthon is szeretnék ilyet készíteni, de egyelőre még csak a fényképeken csodálom.


Különböző ízésítésű teákat is árulnak, mi többek között ebből is hoztunk haza, imádom a szilvát és csokoládét együtt!


Különböző ajándéktárgyakat, könyveket is árulnak, ízlésesen elrendezve. Sajnálom, hogy a könyvekből nem vettem többet, az egyik sorozatot azóta is keresem.


Ilyen kiszerelésben is árulják a csokoládéitalhoz a pasztillákat, persze ebből is létezik több ízesítés. A csokis-szilvás párosítást ebből is kerestem, de sajnos nem találtam. A vásárlásnál kis kártyátákat is mellékeltek hozzá, az elkészítés módjáról. Ezért külön piros pont jár nekik!


Csodás bonbonok, rengeteg ízesítéssel. Annyira elmerültünk a táblás csokoládékban és a süteményekben, hogy útban hazafelé jutott eszenkbe, elfelejtettünk venni. Majd legközelebb!





A bemutató pezsgővel indult, mindegyik pohár alján egy-egy bonbonnal. Az elején jelezni kellett, ki kér alkoholasat és ki menteset.

A pezsgő után pörkölt kakóbabot kóstoltunk. Az íze kissé kesernyés, de érdekes volt.

Jó érzés volt kézbevenni 2,5 kg csokoládét!

Ilyen fiolákban tárolják a különböző csokoládé-pasztillákat. A bemutatón a legjellegzetesebb ízűből adnak kóstolót, de utána bármelyiket meg lehet ízlelni. Ez éppen a Harrer saját, védett márkájú csokoládéja.


A bemutatóteremből egy üvegfalon keresztül ráláthatunk a cukrászüzemre. Sajnos amikor mi voltunk, már nem dolgoztak, a reggeli sütéssel végeztek, így csak két tortaszeletelés, és egy gyors tortatöltést láttunk. Az üzem viszont így messziről is nagyon szuper, szívesen megnézném közelről is, persze munka közben.
Nagy vágyam, hogy egyszer eljussak egy ilyen üzembe, csak egy jó ismerős kellene, aki segít benne!

Különböző ízesítésű csokoládékat lehetett megkóstolni, pl.: rózsaborsos, mentás, kávés, narancsos-chilis, teás, mákos-fehércsokis, karamellás, rózsás, ibolyás, ánizsos, sós, kekszes, gyömbéres-citromos. Határ nem volt, mindenki annyit evett, amennyit bírt. Ahogy körbenéztem, itt már annyira megteltek mindenki, hogy éppen csak kóstolgatták a csokikat.
A sós és az ibolyás nagyon ízlett, a narancsos- chilis viszont nagyon ravasz! Először csak a narancsot lehet érezni a nagyon finom csokiban, majd hirtelen elkezd nagyon csípni. Ezután kötelező gyorsan egy édesebb változatot enni!


A csokoládé készítésével kapcsolatos eszközökből készítettek egy kis bemutatót. Néhány formát szívesen hazahoztam volna.


A csokoládé szökőkútba gyümölcsnyársat lehett mártogatni. A bemutatót forrócsokoládé zárta, de azt már egyszerűen nem bírtam megkóstolni. Úgy éreztem, nem bírok több csokoládét a számba venni. Bezzeg, milyen jó lenne most egy pohárral belőle!

Sajnálom, hogy egy ország választ el minket a Harrer cukrászdáitól, biztos állandó látogatójuk lennék. A bemutató ára felnőtteknek 1990 ft, gyerekeknek 1490 Ft, amiért nagyon tartalmas élményben lehet részünk, csodálatos csokoládékkal. Sopronba kiránduló csokiimádóknak kötelező program! Nem szabad kihagyni, Sopron nevezetességei után tessék beülni a belvárosi cukrászdájukba, majd elmenni a kóstolóra, nem bánjátok meg! Ennyi kedves, udvarias, aranyos eladóval is ritkán lehet találkozni. íezenkívül érdemes gyönyörködni abban a modern, különleges épületben is! Én csak jókat tudok róla írni, számomra nagyszerű élmény volt!
Tessék mondani kedves Harrer család, nem gondoltak véletlenül arra, hogy itt, az ország keleti felében is nyitnak egy cukrászdát? Ilyen minőséggel biztos megérné...
Ha ez nem megy, egyelőre megelégednék egy internetes rendelési lehetőséggel is, legalább a csokoládékból, könyvekből!
Ha szeretnétek többet tudni róla, és még több képet látni, látogassátok meg ezeket az oldalakat:
Aranielkonyhája

7 megjegyzés:

"saját levében" írta...

Baromi jó ez az épület! Kívül-belül!

családi tűzhely írta...

Nagyon élveztem a beszámolót:)

Araniel írta...

Köszönöm a megemlítést:)
Én is iszonyat jól éreztem magam, eszméletlen finik a csokik, és tényleg mindenki határtalanul kedves :)
Jól láttam, hogy volt ibolyás csoki? Hát ez szuper. Ezt az ízesítést én javasoltam Beatrixnak, és írta is, hogy már keresi a megfelelő olajat...és tényleg megcsinálták? Hát ez megható :)
Nekem nagyon bejött a narancsos-chilis, anno vettem is belőle egy darabbal :D
Jó kis beszámoló volt, szép emlékeket idézett :)

Cecile írta...

Tényleg baromi jó, írtó modern, csak kár, hogy ilyen nagyon messze vagyunk tőle!
Családi tűzhely, örülök neki!
Araniel, szívesen! Igen, és nagyon finom volt! A narancsos-chilis nekem túlságosan csíp, de tény, hogy nagyon különleges és becsapós az íze.

Névtelen írta...

Szia Kedves Cecile!

Lehet, hogy ėn lennėk az a valaki aki bevisz ebbe a mühelybe...
Ha legközelebb felėnk jársz, jelentkezz! Szerintem megoldjuk. :-)
Nagyon köszönjük a bejegyzėst, örömmel olvastuk.
Nagy erõkkel dolgozunk a webshopon...
De ha konkrėt könyvet szeretnėl, vagy csokihiányban szenvedtek, szivesen postázom.

Csokoládės üdvözlettel Sopronból:Harrer-Abosi Beatrix

Cecile írta...

Kedves Beatrix!
Köszönöm a hozzászólásod, nagyon örülök, hogy olvastatok! A bejegyzést pedig nagyon szívesen, még írni is öröm volt róla!
A webshop reméljük hamar összejön, nagyon várom.
Nyáron szeretnénk újra elutazni Sopronba, előtte mindenképpen jelentkezem, nagyon jó lenne szétnézni a műhelyben. A könyv és a csokoládé miatt pedig valószínűleg hamarosan írok, és szavadon foglak! A csokikészletünk sajnos rohamosan apad...

Névtelen írta...

Hát ezt nagyon jó volt olvasni...:)
Egy baj van csak a beszámolóddal, hogy most valami eszméletlen módon szeretnék én is eljutni ide, holott - bevallom:/ - ezidáig nem is hallottam róluk.

És hogy neked mikre van időd a csajok mellett, hihetetlen. :D

Nemtome