hétfő, szeptember 15, 2008





Évekig ez volt az egyik kedvenc húsos ételünk, vendégvárónak is mindig bevált. Itt, Böszörményben tanultam, és nagyon sokszor elkészítettem, olyan sokszor, hogy egy kicsit rá is untunk, mostanában nem került az asztalunkra. Hasonló változata szerepel Stahl Judit Végre otthon című kötetében, csak ő cseréptálban süti, csontos karajjal készíti, és kicsit más a tejszín-ketchup aránya.
Fogyókúrázóknak nem ajánlom, a benne lévő bacon, kolbász, tejszín, nem igazán diétás étel, az íze viszont csodás, aki még nem ismeri, de szereti a húsos ételeket, annak ki kell próbálni.
Ketchupos hús
Hozzávalók:
10 szelet vékony karaj
10 dkg bacon
15 dkg vékonyra szeletelt kolbász
4 kisebbb fej vöröshagyma
2 dl tejszín
2 dl ketchup
15 dkg füstölt sajt
só, bors
1 kk cukor
vaj a tál kikenéséhez
A húst vékonyra kiverem, kevés sót és borsot szórok rá. A hagymát vékonyra felszeletelem. A tejszínt összekeverem a ketchuppal, a kávéskanál cukorral és 10 dkg sajtot is belereszelek. A tálat kivajazom, és a következőképpen rétegezem: hús, hagyma, kolbász, mártás, hús, hagyma, kolbász, bacon, mártás. Alufólia alatt sütöm kb. 1,5 óráig 180 fokos sütőben. Amikor elkészül, ráreszelem a maradék sajtot, és visszateszem pár pecre a forró sütőben.

Nincsenek megjegyzések: