vasárnap, augusztus 17, 2008

Születésnap













Ma ünnepeltük Izabella 4. születésnapját. Igaz, augusztus 23. a hivatalos dátum, de tegnap jelezték az unokatesómék, szeretnék felköszönteni Bellucit, így egy héttel előrébb hoztuk. Az ünnepelt már régóta emlegette, ő bizony Barbie tortát szeretne, de nem vettem komolyan, mivel nincs ilyen babája, csak egy-két utánzat lapul a szekrény mélyén, mert jobban kedveli a babák "hagyományos" változatát. Mivel többszöri rákérdezésre is mindig ugyanazt a választ kaptam, ma délelőtt nekiálltam elkészíteni. Őszintén bevallom, első végiggondolásra kicsit könnyebbnek hittem. Sokat kínlódtam vele, de utólag úgy érzem, én rontottam el. Tiramisu-szerű az ízesítése, ami nem volt valami jó gondolat, mivel a több emeletes tortából egy idő múlva a piskóták elkezdtek kicsúszni. Szerencsére a konyhapulton pihentettem egy ideig, nem kentem körbe azonnal tejszínhabbal. Többszöri restaurálás után végre egyenesen állt, nem akart összeomlani. A díszítésre már nem maradt sok időm, mert hazaértek a lányok, akik azon mesterkedtek, hogy minél közelebb kerüljenek hozzá, és minél többször megkóstolhassák. Az aranygyöngyök elhelyezés sem volt túl egyszerű feladat, állandóan lepotyogtak, és utána javíthattam a helyét.
Ha valakit érdekel, szívesen leírom az elkészítés menetét, de mivel már elég sokan megsütötték, most nem untatnák vele senkit.
Összegezve: nem bántam meg a sok kínlódást, mert ahogy a fényképeken is látszik, nagy volt a sikere, a gyerekek alig bírták kivárni, hogy megkóstolhassák.


3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Tök jó lett a torta! Ügyes vagy! Majd novemberben,ha jön a lányom szülinapja( ő akkor lesz 4.éves) meglepem én is egy ilyen tortával, mert ő nagy Barbie rajongó.
És boldog szülinapot az ünnepeltnek előre is!

Cecile írta...

Köszönöm szépen!

Névtelen írta...

Szia! A lányom szülinapjára Barbi tortát tervezek, de azt gondolom, hogy nem olyan egyszerű, mint ahogy te is meggyőződtél, amúgy nagyon szép lett, Gratulálok, és Boldog szülinapot!.Azt szeretném tudni, hogy a tejszint hogy kell elkésziteni, hogy jó legyen, ne essen össze, és formálható legyen és körülbelül mennyi tejszinre van szükség?
Köszi előre is
Ildikó