szerda, július 23, 2008


A gasztroblogot között nézelődve, Vegagyerek receptjei között találtam rá erre a sütire. Nagyon megörültem neki, mert régóta készülök olyan sütit készíteni, ami teljesen tönkönybúzalisztből készül. Eddig valahogy félretettem ezeket a recepteket, vagy a lisztet kevertem fehérrel. Most mindössze annyiban tértem el az eredeti recept leírtásától, hogy belekevertem egy doboz jughurtot is, mert nekem nagyon sűrűnek tűnt a tésztája. Az elkészítése pedig annyira egyszerű, hogy a négyéves lányom is kis segítséggel el tudta készíteni, csak a hozzávalókat mértem ki neki, és a tojást ütöttem bele. Az íze nagyon finom volt, ha nem szólok, miből készült, mások észre sem veszik.
Brownie
Hozzávalók:
15 dkg lágy vaj
25 dkg barnacukor
3 tojás
15 dkg tönkölyliszt
7 dkg kakópor
1 cs sütőpor
1 natúr joghurt
Bevonat:
18 dkg étcsoki
2 dkg vaj
1 doboz tejföl
A vajat kikeverjük a cukorral, hozzáadjuk a tojásokat és a joghurtot. Másik tálban összedolgozzuk a lisztet a kakaóval és a sütőporral, majd a másik masszához keverjük. Sütőpapírral bélelt közepes méretű tepsibe öntjük, és 18 fokra előmelegített sütőben kb. 30 percig sütjük.
A mázhoz a csokit összeolvasztjuk a vajjal, majd a tűzről levéve belekeverjük a tejfölt, és rákenjük a tésztára. Én a tetejét pörkölt mogyoróval szórtam meg.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ez a recept nagyon tetszik, és a tortáid is, kipróbálom

Cecile írta...

Szia! Remélem, neked is ízlik majd! Megírod, hogy sikerült?
Üdv: Cecile