Advent, Bécs, szabadság

Nemrég kaptunk három nap kimenőt a nagyszülőktől. Péntek reggel telepakoltuk az autót, leadtuk a gyerekeket, majd elindultunk Pestre. Annyira jó volt úgy utazni, hogy végig tudtam mondani egy mondatot anélkül, hogy valaki belekiabált vagy visított volna! Előző nap pontos tervet készítettünk, hová szeretnénk eljutni, melléraktuk a térképet, de az első üzlet után rájöttünk, a felére sem lesz idő. Így végül jól bevásároltunk a Culinaris egyik üzletébe, majd sikeresen eladtuk a régi fényképezőgépet (hurrá, végre lesz egy szuper vakum!). Megtaláltuk a Keserédest, jól kigyönyörködtük magunkat, és feltankoltunk a bonbonokból, nehogy csokihiányunk legyen vasárnapig, mielőtt eljutunk a csokikóstolóra.

Moháék sajnos lebetegedtek, így a találkozó elmaradt, átraktuk vasárnapra. Mivel az időjósok elég rossz híreket mondtak egész nap, így már nem csavarogtunk tovább, elindultunk Sopronba. Utólag kiderült, ez nagyon bölcs döntés volt, mivel az út felétől szörnyű volt az idő. Majdnem dupla annyi idő alatt értünk a panzióba, mint régen.

Másnap korán keltünk, és elindultunk Ausztriába. Először egy kertészetet céloztunk meg Tulln külvárosában, lelkileg felkészültünk valami hasonlóra, mint amit 4 éve Angliában láttunk, viszont csalódtunk egy hatalmasat. Semmi karácsonyi hangulat nem volt, leszámítva néhány mikulásvirágot. Még fenyőfát sem árultak.

Ezután végre megcéloztuk a bécsi adventi vásárt! Erről is készítettem pontos listát, arról álmodoztam, majd körbejárunk néhányat, belevegyülünk a forgatagba. Az utóbbiből nem volt hiány, de az előbbi elmaradt. Miután eltévedtünk, örültünk, hogy találtunk egy vásárt. A Városháza előtti téren idén 25. alkalommal rendezték meg a vásárt, 145 standdal, amit sajnálok, hogy nem láttunk esti fényben, és az élőzenéről is lemaradtunk. A hideg ellen ittunk egy forró puncsot, ettünk egy finom sonkás melegszendvicset, és belevetettük magunkat a tömegbe. Eleinte még élveztük a vásárt, megálltunk a gyönyörű gömbök, ajándéktárgyak előtt, végigkóstoltunk sok finomságot, és még a tömeg is elviselhető volt. Egy óra múlva viszont már mozdulni is alig tudtunk.

Sajnálom, hogy nem tudom nagyobb méretben feltölteni a blogra a képeket, de ha rákattintottok, nagyítható!

Ez a Herzerlbaum, melyet 280 darab világító szívecske díszít.

Két ilyen bögrét hoztunk haza. Az itallal együtt ki kell fizetni a bögrét is, de ha valaki nem kéri, és visszaviszi, miután kiürült, visszakapja az árát. A legtöbb helyen csak a sötétkék volt, végül az utolsó pillanatban fedeztük fel az egyik puncsosnál ezt a fehéret, és sikerült megszerezni. Bár a forró csokitól kicsit elment a kedvem, amikor megláttam, milyen furcsa rózsaszín árnyalata van...

Ilyen jól talán még soha nem esett a héjában sült krumpli, mint amit itt vettünk.

Gyönyörű fenyődíszeket láttunk, bár az áruk nagyon borsos. Jó mélyen a zsebébe kell annak nyúlni, aki innen szeretné feldíszíteni a karácsonyfáját. Emlékbe hoztunk haza mi is egy szép csillagot, profin becsomagolva, nehogy összetörjön.

Hazafelé még megálltunk Kismartonban. Ugye, milyen csodaszép volt kivilágítva a kastély? Érdekes volt látni, hogy a bejáratnál egy magyar pár árulta kenyérlángost.

Az udvaron élőzene szólt, bármerre néztünk, mindenhol formás fenyől áltak feldíszítve. Azt hiszem, idén itt kapott ez első, igazi karácsonyi hangulat. Még a hideg sem zavart, nagyon nyugodt, békés volt minden, az emberek mosolyogtak egymásra, az árusok kedvesek voltak, és az árakkal sem szálltal el nagyon. Sétáltunk egy nagyot, a csajoknak vettünk egy kis apróságot, megint ettünk-ittunk, miközben hallgattuk a zenészeket. Sajnálom, hogy ilyen messze lakunk, biztos vagyok benne, hogy hetente elmennénk. Bécs szép volt, jó volt, de valami nekem hiányzott. Ezt a valamit Kismartonban megtaláltam, pedig itt csupán néhány bódéból állt az adventi vásár.

Ha arra jártok, nézzétek meg, megéri!