A melegszendvics iránti rajongásom legalább 20 évre nyúlik vissza. Igaz, akkor még nem volt hozzá speciális készülék, csak simán a sütőben készítettük. Nagyon menő volt a májkrémes - sajtos és a vajas - sonkás - sajtos, vagy éppen a kész szendvicskrémes. Emlékszem, a legfinomabbat a mozi büféjében árulták. A széle ropogós volt, a közepe puha, a sajt nyúlt rajta, ahogy beleharaptunk. Érdekes, otthon hiába készítettünk ugyanolyat, az íze mégsem volt ugyanaz. Ehhez valószínüleg nagyban hozzájárult a hely varázsa...
Később következett a gyorsbüfék francia pirítósa. Előbb simán, majd díszítve, sok sajttal, zöldséggel, jó ropogósan. Miután itthonra is vettünk egy sütőt, folyamatosan készültek a szendvicsek, elsősorban vajjal, sonkával, szalámival, paprikával, sajttal. Majd ráuntunk, és hónapokig elő sem vettük, még egyszer valakinek eszébe nem jutott. Ez a ciklusosság ma is tart, néha hetekig el sem rakjuk a konyhaszekrényről, majd bekerül a kamra hátsó polcára. Sokszor akkor jut eszembe, ha váratlanul vendégeink érkeznek, beszélgetés közben pillanatok alatt elkészülne a forró szendvicsek egy finom tea kíséretében.
A képen látható szendvicset egy kicsit feltuningoltam, a kenyérre került: vaj, sonka, kukorica, ananász, lilahagyma, sajt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése