vasárnap, január 18, 2009

Kedvenc szakácskönyveim



Néhány hete kaptam a körkérdést Ottis kolleganőtől, aki a kedvenc szakácskönyveimről érdeklődött.


Ez számomra azért nehéz kérdés, mert a kedvenceim mindig változnak. Általában a legújabb szerzeményeket tartom annak. Egy kivétel van, az pedig Horváth Ilona ősrégi könyve, amit talán eddig a legtöbbet lapoztam. Annak ellenére, hogy nincs benne egyetlen kép sem, és a receptek leírása is igen egyszerű, minden körítés nélküli, gyakran a kezembe veszem, ha valami alapételre fáj a fogam. Legutóbb a szalagos fánkot készítettem az ő leírása alapján, és mondanom sem kell, most sem csalódtam benne.
Van néhány olyan könyvem is, amit megvettem, majd megbántam, soha nem készítettem belőlük semmit.

A második, amit mindenképpen meg kell említenem, az Fűszeres Eszter nemrég megjenelő gyönyörű könyve. Erről nemrég már írtam, így most nem ismételném önmagam. Mindenkinek tudom ajánlani!

Harmadiknak talán Stah Judit Végre otthon és a Büntetlen örömök című könyveit említeném meg. A könyvei közül ez a kettő a kedvencem, ebből főztem a legtöbbet, kipróbáltam sok levest, édességet, és persze a húsos ételek közül is jópárat.

Mivel imádom a csokoládét, természetesen nem maradhat ki a Csupa csokoládé sem, mely. A benne lévő képek csodásak, csak azt sajnálom, hogy nincs minden sütemény lefotózva.

Végük szeretném megemlíteni a gasztroregényeket, amelyekről már sokat beszéltem. Időnként újra és újra előveszem őket, beleolvasok egy-kettőbe, kipróbálok néhány receptet.

A könyveken kívül rengeteg újságom van. Minden hónapban elhatározom, hogy most nem veszek egy darabot sem, de persze mindig elcsábulok. Végül a legtöbb a polcon végzi. Újabban a kiszemelt recepnél kihajtva teszem el őket, hátha így nem felejtkezek el róluk. Ha valakinek van valami jó ötlete a tárolásukra, szívesen meghallgatom!


Mivel ezt a kérdést már régen kaptam, nem tudom, ki nem kapta még meg, ezért nem adom át senkinek, de ha valaki mégis kimaradt, szóljon!

1 megjegyzés:

Ottis írta...

Szia, a folyóíratokkal teljesen így vagyok,halomban állnak a kiszemelt receptekre kinyitott folyóíratok ú.h. ezzel kapcsolatosan tényleg ha van valakinek építő ötlete akkor résen leszek.Köszi a választ, egyébként!