szerda, december 24, 2008


Békés, boldog karácsonyt kívánok minden kedves ismerős és ismeretlen olvasónak!
Mostanában nem igazán volt erőm és időm leülni a gép elé, pedig már itt sorakoznak a receptek előttem, de mint mindig, most is rohannom kell. Időközben a fényképezőgép is elromlott, amit sikerült kicserélni, csak még arra nem volt volt időm, hogy rendesen megismerkedhessek vele.
Ez a advent is, mint nálunk az összes, elég rohanósra sikerült, sokkal több mindent szerettem volna elkészíteni, megcsinálni, de egy fél nap alatt erre már semmi esélyem, ezért megfogadtam, az elkövetkező három nap egy egyszerű főzés mellett csak a családomra koncentrálok.
Igazi karácsonyi hangulatom a készülődés ellenére sincs még. Emlékszem, tavaly is 24-én délután, a templomban éreztem először azt a furcsa, meghatározhatatlan ézrést, ami elfogott karácsony gondolatára. A ma délután még különlegesebb lesz, mivel a nagyobbik lányom ovis csoportja is énekel majd.
A lányok már nagyon izgatottak, alig várják, hogy az angyalkák a fa alá rakják az ajándékokat. Tegnap éjszaka végeztem az utolsó csomagolással is, és gondosan elrejtettem az érdeklődő szemek elől. A fa már díszbe öltöztetve csillog, a kacsa pácolva pihen a hűtőben, aprósásogat leszámítva "kész" vagyok. Gyerekkorom karácsonyából csak a nagy idegeskedésre, rohanásra, sok munkára emlékszem, amit első évben nekem is sikerült megismételni, de akkor megfogadtam, soha többet. Azóta lehet, hogy nem olyan tökéletes minden, nem készült el az összes tervezett sütemény, de legalább nyugodt vagyok.
Ígérem, ünnepek után jövök receptekkel, és végre válaszolok a játékokra (nagyon szégyellem magam miatt, de pótolom!).

5 megjegyzés:

Vesta írta...

Nagyon magaménak éreztem az írásod!Remélem jól sikerült a karácsony nálatok is, mára is kívánok Nektek szép és nyugodt ünnepnapot!

Névtelen írta...

Szerintem nagyon sok anyuka, feleség, háziasszony érzi ugyanezt!!!
Kívánok neked és családodnak nagyon boldog, szeretetteljes Karácsonyt!!! Beso

Gabriella írta...

Boldog Újévet Kívánok neked és családodnak.
Gabriella

Sylvia írta...

Szia Cecile!

Nagyon Boldog Új Évet kívánunk nektek!

Hát látod, én is egy játékkal zaklatlak most,nézz majd be hozzám valamikor.De nem kell sietned a válasszal, a játék megvár, a család az első :)

üdv:

KM

üdv

Ottis írta...

Szia, nézz be hozzám, kérlek :-)Remélem jól vagy és minden rendben van!