Békés, boldog karácsonyt kívánok minden kedves ismerős és ismeretlen olvasónak!

Mostanában nem igazán volt erőm és időm leülni a gép elé, pedig már itt sorakoznak a receptek előttem, de mint mindig, most is rohannom kell. Időközben a fényképezőgép is elromlott, amit sikerült kicserélni, csak még arra nem volt volt időm, hogy rendesen megismerkedhessek vele.

Ez a advent is, mint nálunk az összes, elég rohanósra sikerült, sokkal több mindent szerettem volna elkészíteni, megcsinálni, de egy fél nap alatt erre már semmi esélyem, ezért megfogadtam, az elkövetkező három nap egy egyszerű főzés mellett csak a családomra koncentrálok.

Igazi karácsonyi hangulatom a készülődés ellenére sincs még. Emlékszem, tavaly is 24-én délután, a templomban éreztem először azt a furcsa, meghatározhatatlan ézrést, ami elfogott karácsony gondolatára. A ma délután még különlegesebb lesz, mivel a nagyobbik lányom ovis csoportja is énekel majd.

A lányok már nagyon izgatottak, alig várják, hogy az angyalkák a fa alá rakják az ajándékokat. Tegnap éjszaka végeztem az utolsó csomagolással is, és gondosan elrejtettem az érdeklődő szemek elől. A fa már díszbe öltöztetve csillog, a kacsa pácolva pihen a hűtőben, aprósásogat leszámítva "kész" vagyok. Gyerekkorom karácsonyából csak a nagy idegeskedésre, rohanásra, sok munkára emlékszem, amit első évben nekem is sikerült megismételni, de akkor megfogadtam, soha többet. Azóta lehet, hogy nem olyan tökéletes minden, nem készült el az összes tervezett sütemény, de legalább nyugodt vagyok.

Ígérem, ünnepek után jövök receptekkel, és végre válaszolok a játékokra (nagyon szégyellem magam miatt, de pótolom!).

Loncsos és a sóskamártás - VKF! XXI.

Szuper témát talált ki Piszke a XXI. VKF! -re. Nagyon szeretek olvasni, pontosabban lételemem az olvasás. Még a a legzsúfoltabb napokon is keresek néhány percet a könyveimnek. Igaz, mostanában nem a szépirodalom volt középpontban, hanem a gasztroregények és a szakácskönyvek. Ezért amikor elolvastam a kiírást, összeszedtem az összes itthon található gasztroregényt, és bepakoltam a hálószobába az ágyam mellé. Olvastam, és gyűjtöttem az ötleteket. Végül mégsem ezekből merítettem ötletet, hanem teljesen véletlenül találtam egy Krúdy regényre.

Egyik nap sóskából kívántam valamit, így leültem a net elé recepteket keresni. A böngésző ekkor dobta ki Krúdy Gyula: Boldogult úrfikoromban és más elbeszélések című művét. Érdeklődve kerestem rá, majd kezdtem el kutatni a könyveim között, nemsokára már kezembe is vettem a regényt, és olvastam Loncsos úr elmélkedéseit a gombáról, a paradicsommártásról és társairól.

„De szájával sem nyúlt hozzá, tovább beszélt az asztaltárshoz, aki ezalatt megfordította a nyakában függő asztalkendőt, olyanformán, hogy most a tegnapi vagy tegnapelőtti sóskamártás nyomai mutatkoznak vala rajta. Loncsos elámult:
– Itt sóskamártás volt? – kiáltott fel, mintha valamely váratlan dologról értesült volna. – Valódi sóskamártás, anélkül hogy én tudtam volna róla, pedig csaknem naponta megfordulok itt, amikor hivatali állásom megengedi? Mondja, kegyed valóban evett a sóskamártásból? Nem vadsóskából, amitől a tehenek felpuffadnak, hanem valódi, jó, szelíd kerti sóskából, amilyent kis kertjeikben várnak az asszonyok a földből előbúvni a tavasszal együtt? A sóskamártás előtt aztán le a kalappal, ha az megfelelő módon van elkészítve. A sóskamártás jelenti az ételek, az életek, a kedvek és étvágyak ifjú ízességét. Egyetlen asszony tudott voltaképpen sóskamártást főzni, a boldogult Tenerinek az első felesége, aki után Teneri a másvilágra ment a második felesége elől.
– Nem érdekelnek engem a maga komplikált családi dolgai – felelt most a sóskamártású asztaltárs, mert észrevette, hogy a vendéglősné kígyóbűvölő szemekkel kezd figyelni. A vendég pedig még akkor is gyáva, ha ételjegyes füzet van a zsebében.
Loncsos azonban nem hallgatott:
– Minden ételnek és minden embernek más és más íze van bizonyos életkorban. Én például most kezdem szeretni a tejfeles sóskamártást, amikor annyi mindent tapasztaltam, részint hivatali állásomnál, részint tapasztalataimnál fogva. Az élet és az étel csak tavaszkor ér valamit, amikor az ember azt hiszi, hogy ő találta meg az első sóskát a kertben, amikor azt gondolja, hogy egyedül van a világon, akire rábízatott az élet végigélése. Amikor még senki se számít komolyan, mert az emberek jönnek-mennek, rosszak helyett jönnek a jók – amikor egy rosszul sikerült ebéd nem tragédia, mert még annyi sok ebéd lesz a világon, hogy az embereknek bízvást van ideje elfelejteni az összes kocsmárosnékat, akik addigi életében szerepeltek. Ne legyen Loncsos a nevem, ha nem így gondolkoztam én is valamikor – oda se füttyentettem egy elmulasztott sóskamártásnak, mert bizonyosan tudtam, hogy még rengeteg sóska várakozik reám. Most már azonban fájni kezd minden elmulasztott ebéd, minden elmulasztott étel, mert azt hiszem, hogy ebben az életben azt többé pótolni nem tudom. Ki tudja, eszek-e még valaha sóskamártást?”

Azt nem tudom, milyen lehetett az a sóskamártás, amit Loncsos úr annyira szeretett, de az biztos, nekem sikerült egy nagyon finomat főzni. Még a válogatós lányaimnak is ízlett.

Az elkészítése nagyon egyszerű. Tudom, friss sóskából az igazi, de télvíz idején marad a fagyasztott, amit kiolvasztottam és lecsepegtettem. Kb. 2 dkg vajon megpároltam, sóztam, cukroztam (ízlés szerint, és inkább édesen szeretem). Ezután rászórtam egy evőkanál lisztet, meglocsoltam 1 dl tejszínnel, összekevertem, majd felfőztem.

Sörben sült csirkecombot és burgonyapürét készítettem hozzá, de a végén magába ettük a maradék mártást.

Piszke, köszönjük a témát!