Először is szeretnék boldog új évet kívánni!
Az elmúlt hetekben kicsit el voltam havazva, de a recepteket, képeket azért szorgalmasan gyűjtöttem.
Mielőtt elkezdeném őket tölteni, szeretném egy kicsit összefoglalni az elmúlt évet. A blog életében nem történt túl sok dolog: külseje változatlan maradt, sok receptet sem sikerült felrakni. Az előző évhez képest talán a képek minősége változott, és ez remélem még nagyon-nagyon sokat változik majd. A bloggal kapcsolatban ez volt az egyik újévi fogadalmam, szeretnék fényképezni tanulni, és minél szebb képeket készíteni. Tudom, ez nagyon sok tanulást, próbálkozást igényel, de élvezem, és így szívesen csinálom, bár az idő gyakran az ellenségem.
Szeretnék minél több egészséges és zöldséges ételeket készíteni. Egyszer talán a középső lányom is sikerül ráébreszteni arra, hogy a húson, krumplin és rizsen kívül is van élet.
Van még valami, amivel a bloggal kapcsolatban nagyon örülök: annak ellenére, hogy sokszor hetekig nem jelentkeztem, a blog látogatottsága nem szűnt meg. Itt szeretném megköszönni minden kedves ismerős és imeretlen olvasónak, hogy újra és újra visszatér! Kb 20000 látogatója volt a blognak egy év alatt, ami tudom, másoknak semmi, de nekem rengeteg! Emlékszem, amikor még néhány hónapja kezdtem a blogom a nlc-n, nem igazán írt nekem senki, és mivel számlálóm sem volt, úgy éreztem, nem is olvas senki. Akkor kezdtem felfedezni a többi gasztroblogot, és amikor láttam, milyen igénytelen az enyém másokéhoz képest, úgy éreztem, nincs értelme folytatni. Ekkor jött Zsuzsi (Maszatkonyha) megjegyzése, amiért azóta is hálás vagyok. Tudom, én is egy vagyok a sok tucat közül, de olyan jó érzés, amikor ismerősök megjegyzik, hogy a blogomból néztek ki egy ételt, és finom volt! Nem beszélve arról, hogy én is innen keresek ki egy régi receptet. Szóval átgondoltam, és úgy döntöttem, nem hagyom abba, hanem megpróbálok fejlődni, tanulni, és elsősorban élvezni.
A mi életünkben viszont annál több változás történt. Az első félévet keményen végigdolgoztuk, pocakosan talán túl keményen. Pihenni nem volt idő, dolgoztunk hétköznap, hétvégén, reggeltől estig. Emiatt mégsem panaszkodnék, a legnagyobb bánatom, és lelkiismeretfurdalásom a csajok miatt volt. Ha nincsenek a nagyszülők, és Jutka, nem sikerült volna végigcsinálni.
A nyár viszont fantasztikus volt! Talán az elmúlt évek legjobb hónapjai! PIhenés, pihenés pihenés... Július a nagy várakozásé volt, csúcspontja pedig Olívia születése. A nehézségek ellenére sokszor úgy éreztem, én vagyok a világ legboldogabb embere, hiszen teljesült a gyerekkori álmom. Szeptemberben következett a kijózanodás: munka, óvoda, nyűgös gyerekek, pár hét múlva kimerülés. Novembertől hetekig tartó betegség, szünet nélkül egyik után a másik. Karácsonyra nem maradt rendesen erőnk, inkább túléltük, mint átéltük az ünnepet. Szilveszterre már sokat javult a helyzet, és még halkan azt is megjegyeztem magamban: "Soha ennél rosszabb évet ne éljünk."
