Mielőtt valaki a kettő között keresné a párhuzamot, elárulom, hogy valójában nincs, vagyis nem tudok róla. Mindössze azért kerül most egy posztba, mert egy hétvégéhez kapcsolódik mind a kettő.
A csokitorta születésnapra készült. Szerettük volna nagycsaládosan meglepni az ünnepeltet, de nem jött össze. Az utolsó pillanatban valaki lemondta, és szépen meggyőzte a többieket is, így csak maradtunk "kiscsaládosan". Én nagyon szeretm azt, akinek készült, így a torta és a meglepetés maradt. Jól sikerült mind a kettő. Ünnepelt meglepődött, tortát felvágtuk, recept azonnal következik.
A néptánc a szombathoz kapcsolódik. Bella második éve jár néptáncra. Kitartó, ami nagy szó nála, mert inkább a fellángolás és gyors abbahagyás híve, akárcsak az anyja. A néptánc viszont más. Igaz, tavaly szeptemberben még kétesélyes volt a dolog, mivel a néptánc megküzdött a mazsorettel. Reménykedtem, hogy előbbi győz. Talán csak a szerencsén múlt, mivel egy héttel hamarabb elkezdődött. Bellát teljesen magával ragadta már az első alkalommal, így amikor kiderült, csütörtökön van a mazsorett is, már nem is érdekelte annyira. Én pedig nem erőltettem. Még a próbaórára sem mentünk el. Azóta sem emlegeti, így csak remélni tudom, később nem vágja majd a fejemhez.
Már tavaly is volt fellépésük. Emlékszem, mennyire izgultunk az első előtt. Mi, szülők, sokkal jobban, mint a gyerekek. Ők lazán vették, talán még zsenge koruk miatt. Arra is emlékszem, mennyire büszke voltam rá, az egész csoporta, és nem kevésbé Jutkára, aki megszerettette velük a táncot. Azóta többször megnéztük a felvételt, és közben egy kicsit mindig elszorul a szívem. Az én kicsi lányom akkor hirtelen nagyot nőtt, komolyodott. Itthon még hisztizett, amikor a haját fontuk, amikor öltöztettük, ott, a színpadon viszont mindennek már nyoma sem volt. Énekelt, táncolt, ahogy tanították, ahogy tanulta.
A szombati fellépés egy kicsit megint más volt. Egy év alatt sokat ügyesedtek, komolyodtak. Már nem volt hiszti a hajfonástál, nyafogás az öltözésnél. Miután megöleltem, szaladt a többiekhez. Néha a szemével megkeresett, de már nem bújt mögém. A báli fellépésen, miközben néztem őket, eszembe jutott, ha tovább folytatja, néhány év múlva talán nem nem is kell a segítségem, már egyedül öltözik, és a hajukat is egymásnak fonják a lányok. Drukkolok, hogy még sokáig éljen benne a tánc szeretete, és legyen kitartása, mi pedig minél több fellépést izgulhassunk végig.
Végül következzen a recept:Hozzávalók:
9 tojás
9 csapott ek cukor
1 ek víz
2 ek holland kakaópor
4 ek darált mandula
5 ek liszt
1 cs sütőpor
10 db babapiskóta
2 dl tej
1 ek cukrozott kakópor
4 dl tejszín
30 dkg étcsokoládé
10 nádcukor
10 dkg vaj
fél dl csokoládélikőr
15 dkg étcsokládé
1 ek étolaj
díszítéshez mogyoró és marcipán
A tojásfehérjét kemény habbá vertem a cukorral és a vízzel. Hozzákevertem a sárgáját. A lisztet, mandulát, kakaóport és a sütőport összevegyítettem, majd beleszitáltam a tojáshabba, óvatosan összekevertem. Sütőpapírral bélelt tortaformába öntöttem, 180 fokon kb. 50 perc alatt megsütöttem. Amikor kihűlt, kettévágtam, és az alsó lapot meglocsoltam kevés csokilikőrrel.
Az étcsokoládét összedaraboltam, belekevertem a tejszínbe, hozzáadtam a cukrot, majd addig melegítettem, amíg a csoki el nem olvadt. Ezután belekevertem a vajat is, kihűtöttem, majd hűtőben hagytam megdermedni. Belekevertem a maradék likőrt, összedolgoztam. Az alsó tortalapot megkentem a krém harmadával. A tejet megmelegítettem, belekevertem a kakaót, egyenként rövid időre belemártottam a babapiskótákat, és a krémre raktam. Erre egy újabb adag krémet kentem. Lefedtem a maradék piskótával. Az étcsokoládét felolvasztottam, belekevertem az olajat, ráöntöttem a tésztára. A megmaradt krémmel körbekentem, beszórtam mógyoróval. Miután a csokoládé megszilárdult a tetejét, a marcipánból csillagokat szaggattam, és díszítettem vele a tortát.
