A következő címkéjű bejegyzések mutatása: köret. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: köret. Összes bejegyzés megjelenítése

csütörtök, szeptember 30, 2010

Bazsalikomos-paradicsomos rizs


Egyszerű párolt rizsnek indult, de végül mégsem az lett. Került bele egy kis friss paradicsom és bazsalikom is. Utóbbiból sajnos nem volt friss, így maradt a darabolt fagyasztott. Egy kis sonkával és póréhagymával dúsítva akár egy gyors ebédnek vagy vacsorának is el tudnám képzelni.

Hozzávalók:
1 csésze rizs
3 kisebb paradicsom
1 tk darabolt bazsalikom
só, frissen őrölt bors
kevés olaj
1 és 3/4 bögre víz

A megmosott rizst a forró olajban néhány percig kavargatom, majd hozzáadom a kis kockákra vágott paradicsomot. Ráöntöm a vizet, fűszerezem. Amikor felforrt, befedem, és a legkisebb fokozaton puhára párolom. Közben nem szabad megkeverni!

csütörtök, február 11, 2010

Cékla még


Ez a köret még a néhány héttel ezelőtti céklaőrület alatt született, de valahogy elfelejtkeztem róla, pedig nagyon finom volt. Önálló fogásként is megállná a helyét, de ízletes volt a sült csirkével is.

Céklatorony

Hozzávalók:
40 dkg krumpli
30 dkg cékla
15 dkg mozzarella
2 tojássárgája
2 dl joghurt
só, reszelt szerecsendió, kakukkfű

A krumplit és a céklát külön - külön héjában megfőzzük. Meghámozzuk, felszeleteljük. A tűzálló kis tálakat sütőpapírral béleljük. A krumpli-, cékla- és sajtszeleteket váltakozva belerakjuk. A tojássárgáját simára keverjük a joghurttal és a fűszerekkel, majd a tálkákba öntjük. 180 fokra előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt megsütjük.

Forrás: Halmos Mónika - Gabula András: Adventtől sziveszterig

szerda, november 12, 2008

Burgonyafészek


Burgonyafészek
Hozzávalók:
1 kg burgonya
1 dl tej
5 dkg vaj
2 tojás
só, bors, kevés szerecsendió
A burgonyát megfőzzük, a tejjel és a vajjal simára törjük. Fűszerezzük, hozzáadjuk a felvert tojásokat. Ezután sütőpapírral bélelt tepsiben, habzsákkal, kedvünk szerint csillagot, fészket nyomunk belőle, és 180 fokon kb. 15 perc alatt megsütjük.
Figyelem, ez frissen az igazi!