Olivér

Ételfotó helyett most valami, pontosabban valaki más hoztam nektek, remélem nem bánjátok :)

Drótostót

Ti tudjátok, kik voltak a drótostótok? Én sajnos nem, mindaddig, amíg a szomszédasszonyom meg nem mutatta ezt a tányért.

Egy kicsit utánaolvastam a drótostótoknak, és megtaláltam Padisák Mihány író érdekes leírását. Bemásolom, hátha érdekel még valakit:

"Mai ember alighanem csodálkozik, amikor a szót olvassa: drótostót. Hát ez meg mi fán terem? Mit drótozott? És miért? Elmondom, hogy érthető legyen.

Régebben az embereknél vékonyan állt a pénz, s használati tárgyaikat jobban megbecsülték, tovább használták, mint manapság, amikor ami hibás, hamar a kukában találja magát. Régente amit meg lehetett javítani, megjavították. Márpedig a háztartásban, ahol naponta főznek, az évek során a legjobb lábasról - fazékról is lepattog itt-ott a zománc, majd kis lyuk keletkezik, és sisteregve folyik ki belőle az étel a tűzhelyre. A lekvártartó cserépedények - a szilkék - , megrepedtek, eltörtek olykor, pedig az a jó sűrű szilvalekvár még elállhatna bennük.

Nos, az ilyen edények javító mestere volt a drótostót. Eredetileg valóban felvidéki tótok voltak, de Trianon után, Csehszlovákia idejében is keveredett át belőlük nem egy. Fa hátiládájukkal, melyben fényes bádog magasodott a fejük fölé is - ahol ott voltak szerszámaik - gyalogszerte járták a falvakat.

- Drotoznyi, fotoznyi! - hangzott elnyújtott kiáltásuk. S amelyik háztól kiszóltak, van javítani való, oda betértek. Lerakták a háti műhelyt, az anyagot, megvizsgálták a sérült edényt, szöggel és smirglivel kitisztították a lyukat, és környékét, kívülre-belülre bádogfoltot szabtak, bekenték ragasztóval, ráhajtották, rákalapálták a lyukra, olykor nittelték is, s volt lyuk, nincs lyuk, a főzőedényt ismét lehetett használni. A repedt vagy törött cseréedényeket vékony dróttal művésziesen körülfonták a ragasztás után, s az ismét alkalmas lett szilvalekvár, aszaltgyümölcs vagy akár zsír tárolására.

A drótostót megkapta a szerény fizetségét, megköszönte, ha megkínálták őt étellel, még hálálkodott is, aztán tisztelettel megbökte a széleskarimájú kalapja szélét és ment tovább, s messziről is visszahallott kiáltozása: - Drotoznyi! Fotoznyi! Sokszor néztem a drótostótokat, amint udvarunkon, a sámlin ülnek és javítják a javítani valót, hiszen még a csorba zománcú is jó volt kutyatálnak, csirkeitatónak, meg kellett becsülni. Elvégre nem áll az ember kamrájában hordókban a Dárius kincse."

Ezt a tányért a harmincas években drótozták meg. Alig mertem a kezembe venni, nehogy nálam essen szét.

Forrás: http://www.vitus.hu/?id=detarled_article&aid=44610

Ügyelet

Tegnap ügyeleten voltunk. Az elmúlt 6,5 évben csak egyszer próbálkoztam vele, akkor is azért, mert előre tudtam, a mi doktornőnk rendel. Vasárnap nem tudtam, ki rendel, viszont rákényszerültem. Olívia belázasodott előző este. Nem is kicsit, egyből 39 fokkal kezdtünk. A torkára mutogatott, nagyon letört volt.

Reggel korán keltünk, a rendelés kezdetére odaértünk. Pontosabban kiírt kezdetére. Mivel a doktornő kinézett, és miután látta, hogy csak három kis beteg vár, gyorsan visszament. További 20 percre. Nem tudom, mi motiválta erre, hiszen ennyi idő alatt megnézte volna a gyerekeket. Miután végre elkezdte a rendelést, sikerült másik 20 perc alatt 1 (!) beteget megvizsgálnia. Szerencsére Olívia jól viselte, láza már nem volt, sétált, nézelődött, én pedig beszélgettem. Ekkor lepődtem meg először. Kiderül, az egyik anyuka skarlát gyanújával hozta be a kislányát. Kicsit később egy házaspár megjelent egy nagyon lázas himlős kisfiúval. Igen, bárányhimlős, tele pöttyökkel, elesetten. Mielőtt valaki a szülőket hibáztatná, miért kell ilyen fertőző betegségekkel a rendelőbe menni, gyorsan elmondom, ők nem így tervezték. Mielőtt elindultak, felhívták a rendelőt, de a doktornő nemes egyszerűséggel közölte, ő ennyiért bizony ki nem megy házhoz, menjenek csak be szépen. Pesze hozzátette, ha megérkeznek, soron kívül megvizsgálja őket.

Itt már elkezdtem nagyon gyorsan gondolkodni. Az én gyermekem beteg, de talán csak egy kis vírust szedett össze, max. mandulagyulladása van. Itt viszont van egy himlős és egy skarlát gyanús gyerek, akiket előttünk megvizsgálnak, majd Olíviát ugyanott, ugyanazzal az eszközzel hallgatják meg.

Nem gondolkodtam tovább, azonnal öltöztünk, és eljöttünk. Másik két anyukával együtt.

Mostanában nagy divat mindent pénzhiánnyal magyarázni az egészségügyben, de könyörgöm, nézzünk már egy kicsit szét magunk körül. Az első húsz perc, ami a rendelésből elmaradt, elég lett volna az egyik fertőző beteg gyerek vizsgálatára.

Túl félős vagyok? Lehet, vállalom, de a kockázatot nem.

Csajos dumák újra és a kis gasztrogyerek

A lányokkal útközben játszottunk. Foglalkozásokat kellett jellemezni, a többieknek pedig kitalálni. Én következtem:

- Ők a rend és fegyelem őrei. Megbüntetik, akik rosszalkodnak.

Karolina azonnal rávágta:

-Az ANYUKÁK!

Büntetésből hétköznap nem ehetnek csokoládét, nem nézhetnek tévét. Karolina este odabújt hozzám, és megjegyezte:

-Ha mi már alszunk, apával megvitathatnátok újra ezt a mese-kérdést, vajon igazságos döntöttetek-e, amikor megtiltottátok, mert én úgy érzem, nem ez a legjobb büntetés. Nektek vajon jó lett volna, ha ilyet tesz az anyukátok?

- Nem értem, miért tiltottátok meg tőlünk a csokoládét, ha nemrég azt mondtátok, boldogabbak leszünk tőle?

-Anya, a dínók azért haltak ki, mert megunták az életüket, és átadták a helyüket a többi állatnak?

Karolina megölelte Olíviát:

-Kicsikém, ideje volna már megszólalnod, hidd el, mindenkinek könnyebb lenne úgy az élet!

Keresztanyámékhoz mentünk látogatóba. A kutyájukat Diónak hívják, de Lina elfelejtette. Megállt a kutya előtt, és megszólalt:

- Hogy is hívnak téged, talán Mogyoró?

Olívia ha meglátja a számítógépet, mutogat és magyaráz:

-Anya, hammamma (ez jelenti a blogot). Ha bekapcsolom neki, az egér gombját görgetve nagy lelkesedéssel kiabál. (Mindezt 18 hónaposan)

Olívia a mindenevő. Újabb kedvencei az olajbogyó és az aszalt gyümölcsök, különösen az eper és a szilva.

Bella nemrég megkérdezte:

- Nem értem, miért hétköznap kell óvodába járni, és miért nem hétvégén? Igazán megfordíthatnák már. A felnőttek is jobban járnának, ha csak két napot kellene dolgozni menni. (Tényleg...)

Csokitorta és néptánc

Mielőtt valaki a kettő között keresné a párhuzamot, elárulom, hogy valójában nincs, vagyis nem tudok róla. Mindössze azért kerül most egy posztba, mert egy hétvégéhez kapcsolódik mind a kettő.

A csokitorta születésnapra készült. Szerettük volna nagycsaládosan meglepni az ünnepeltet, de nem jött össze. Az utolsó pillanatban valaki lemondta, és szépen meggyőzte a többieket is, így csak maradtunk "kiscsaládosan". Én nagyon szeretm azt, akinek készült, így a torta és a meglepetés maradt. Jól sikerült mind a kettő. Ünnepelt meglepődött, tortát felvágtuk, recept azonnal következik.

A néptánc a szombathoz kapcsolódik. Bella második éve jár néptáncra. Kitartó, ami nagy szó nála, mert inkább a fellángolás és gyors abbahagyás híve, akárcsak az anyja. A néptánc viszont más. Igaz, tavaly szeptemberben még kétesélyes volt a dolog, mivel a néptánc megküzdött a mazsorettel. Reménykedtem, hogy előbbi győz. Talán csak a szerencsén múlt, mivel egy héttel hamarabb elkezdődött. Bellát teljesen magával ragadta már az első alkalommal, így amikor kiderült, csütörtökön van a mazsorett is, már nem is érdekelte annyira. Én pedig nem erőltettem. Még a próbaórára sem mentünk el. Azóta sem emlegeti, így csak remélni tudom, később nem vágja majd a fejemhez.

Már tavaly is volt fellépésük. Emlékszem, mennyire izgultunk az első előtt. Mi, szülők, sokkal jobban, mint a gyerekek. Ők lazán vették, talán még zsenge koruk miatt. Arra is emlékszem, mennyire büszke voltam rá, az egész csoporta, és nem kevésbé Jutkára, aki megszerettette velük a táncot. Azóta többször megnéztük a felvételt, és közben egy kicsit mindig elszorul a szívem. Az én kicsi lányom akkor hirtelen nagyot nőtt, komolyodott. Itthon még hisztizett, amikor a haját fontuk, amikor öltöztettük, ott, a színpadon viszont mindennek már nyoma sem volt. Énekelt, táncolt, ahogy tanították, ahogy tanulta.

A szombati fellépés egy kicsit megint más volt. Egy év alatt sokat ügyesedtek, komolyodtak. Már nem volt hiszti a hajfonástál, nyafogás az öltözésnél. Miután megöleltem, szaladt a többiekhez. Néha a szemével megkeresett, de már nem bújt mögém. A báli fellépésen, miközben néztem őket, eszembe jutott, ha tovább folytatja, néhány év múlva talán nem nem is kell a segítségem, már egyedül öltözik, és a hajukat is egymásnak fonják a lányok. Drukkolok, hogy még sokáig éljen benne a tánc szeretete, és legyen kitartása, mi pedig minél több fellépést izgulhassunk végig.

Végül következzen a recept:

Hozzávalók:

9 tojás

9 csapott ek cukor

1 ek víz

2 ek holland kakaópor

4 ek darált mandula

5 ek liszt

1 cs sütőpor

10 db babapiskóta

2 dl tej

1 ek cukrozott kakópor

4 dl tejszín

30 dkg étcsokoládé

10 nádcukor

10 dkg vaj

fél dl csokoládélikőr

15 dkg étcsokládé

1 ek étolaj

díszítéshez mogyoró és marcipán

A tojásfehérjét kemény habbá vertem a cukorral és a vízzel. Hozzákevertem a sárgáját. A lisztet, mandulát, kakaóport és a sütőport összevegyítettem, majd beleszitáltam a tojáshabba, óvatosan összekevertem. Sütőpapírral bélelt tortaformába öntöttem, 180 fokon kb. 50 perc alatt megsütöttem. Amikor kihűlt, kettévágtam, és az alsó lapot meglocsoltam kevés csokilikőrrel.

Az étcsokoládét összedaraboltam, belekevertem a tejszínbe, hozzáadtam a cukrot, majd addig melegítettem, amíg a csoki el nem olvadt. Ezután belekevertem a vajat is, kihűtöttem, majd hűtőben hagytam megdermedni. Belekevertem a maradék likőrt, összedolgoztam. Az alsó tortalapot megkentem a krém harmadával. A tejet megmelegítettem, belekevertem a kakaót, egyenként rövid időre belemártottam a babapiskótákat, és a krémre raktam. Erre egy újabb adag krémet kentem. Lefedtem a maradék piskótával. Az étcsokoládét felolvasztottam, belekevertem az olajat, ráöntöttem a tésztára. A megmaradt krémmel körbekentem, beszórtam mógyoróval. Miután a csokoládé megszilárdult a tetejét, a marcipánból csillagokat szaggattam, és díszítettem vele a tortát.

Harrer Chocolat

(kép forrása)

Decemberben, a soproni kirándulásunk egyik fénypontja a Harrer Csokoládéműhely kóstolója volt. Hónapok óta vágytam rá, különösen mióta látta Szepykénél. Fantasztikus volt, minden csokiimádó álma!

Az osztrák eredető Harrer cukrászdinasztia négy generáció óta készíti a különbőző édességeket. Karl Harrer életet álma teljesült a csokoládékészítéssel. A cég alapfilozófiája szerint a legjobb minőséget és választékot kínálják modern, kellemes környezetben. Ezt Sopronban maximálisn meg is valósították.

A csokoládékostólóra előzetes bejelentkezés alapján várják az érdeklődőt, naponta kétszer, 10.00 és 14.00 órakor.

A kóstoló előtt már egy órával megérkeztünk, mivel utána azonnal indiltunk tovább Pestre. Utólag kiderült, nagyon helyesen, minimum egy idő kell ahhoz, hogy rendesen végignézzük a kínálatot, a gyönyörű süteményeket, bonbonokat, a rengeteg csokoládét, ajándéktárgyat, megkóstoljunk helyben néhány finomságot. Szinte mindegyik ízű csokoládéból hoztunk haza, egy részét a kicsomagoltak közül, másik részét pedig a kimérősből. A cukrászda modern, kényelmes, tágas, csendes, órákat képes lennék eltölteni ott egy-egy finom sütemény, kávé társaságában.

Miután jól bevásároltunk, kezdődött a bemutató. Egy szimpatikus, kedves hölgy tartotta. A legelején egy kisfilmet néztünk meg a kakaóbab ültetvényektől egészen a csokoládé készítéséig, majd elkezdődött a kóstoló.

Miközben itthon kibontunk egy tábla csokoládét, nem is gondoljuk, milyen hatalmas munka van mögötte, mire az a papírba kerül. A kakaófának is több fajtája létezik. A fa tudományos neve Theobroma cacao, ami görögül annyit jelent: istenek eledele. A kakaóbab szüretelés nem egyszerű, mivel a fa törzse könnyen törik, a gyökere nem hatol mélyre, ezért nem szabad felmászni rá. A szedők hosszú nyelű késeket használna, hogy elérjék a termést. Ezután felvágják a hüvelyeket, és kiszedik belőle a babot. Amikor a kakaóbab levegővel érintkezik, a színük sötétedik. Ezután ababokat egymásra halmozziák, erjesztik, mialatt sötétbarnára színeződnek. Ezután kiszárítják őket, majd elszállítják a csokoládégyárba. Itt megtisztítják, válogatják, és pörkölik, ezáltal a legerősebb csokoládéízt, illatot, aromát hozzák ki belőlük. A babokat a fajtájuktól függően különbőző ideig pörkölik 99-140 fokon. Később összetörik a babokat, a héjukat eltávolítják, az összezúzott kakaóbabokat ledarálják, sűrű pasztává őrlik. A kakaómassza egy részéből kakóport készítenek. Ehhez egy sajtolóban kinyomják belőle a zsírt, amit kakóvajnak neveznek. A kakaómassza nagyobb részéből nem port, hanem tömör, szilárd étcsokoládét készítenek. Ezt a csokoládégyártók finomítják, édesítik, cukrot, vaníliát, tejport adnak hozzá. Ezt egy hengeren nyomják át, ami finom pasztává őrli a keveréket, amit konsírozógépbe töltenek, hogy tovább finomítság az ízét, textúrájáét. A gép összekeveri, , közben kakaóvajat adnak hozzá, hogy még krémesebb legyen, végül a szemcsés csokoládépaszta sűrűn és bársonyosan jön ki a gépből. Később ezt tovább ízesítik, formázzák.

A bemutatón először ittunk egy kis pezsgőt trüffelgolyóval (ez eszméletlen finom volt, nagyon jólesett!). megkóstoltuk a pörkölt kakaóbabot, rácsodálkoztunk a kakaóvajra, a 2,5 kg csokoládétömbre, és végigkóstoltunk sok-sok csokoládét.

A csokoládékat megvásárolhatjuk így kicsomagolva is, különféle ízesítésekkel. Mivel karácsony előtt voltunk, vettünk többféle ünnepi csomagolással készültet, nekem ebből a mézeskalácsos a kedvencem. Mellette a különféle boros csokoládék a nagy kedvenc, ezekből hoztunk ajándékba is, de ha tudom, milyen finomak, lehet, hogy önző módon megtartom magunknak az öszeset.

Mit szóltok ehhez a gesztenyegolyóhoz? Nagyon édesek, ugye? A csajoknak is hoztunk haza belőle. Mióta megláttam, itthon is szeretnék ilyet készíteni, de egyelőre még csak a fényképeken csodálom.

Különböző ízésítésű teákat is árulnak, mi többek között ebből is hoztunk haza, imádom a szilvát és csokoládét együtt!

Különböző ajándéktárgyakat, könyveket is árulnak, ízlésesen elrendezve. Sajnálom, hogy a könyvekből nem vettem többet, az egyik sorozatot azóta is keresem.

Ilyen kiszerelésben is árulják a csokoládéitalhoz a pasztillákat, persze ebből is létezik több ízesítés. A csokis-szilvás párosítást ebből is kerestem, de sajnos nem találtam. A vásárlásnál kis kártyátákat is mellékeltek hozzá, az elkészítés módjáról. Ezért külön piros pont jár nekik!

Csodás bonbonok, rengeteg ízesítéssel. Annyira elmerültünk a táblás csokoládékban és a süteményekben, hogy útban hazafelé jutott eszenkbe, elfelejtettünk venni. Majd legközelebb!

A bemutató pezsgővel indult, mindegyik pohár alján egy-egy bonbonnal. Az elején jelezni kellett, ki kér alkoholasat és ki menteset.

A pezsgő után pörkölt kakóbabot kóstoltunk. Az íze kissé kesernyés, de érdekes volt.

Jó érzés volt kézbevenni 2,5 kg csokoládét!

Ilyen fiolákban tárolják a különböző csokoládé-pasztillákat. A bemutatón a legjellegzetesebb ízűből adnak kóstolót, de utána bármelyiket meg lehet ízlelni. Ez éppen a Harrer saját, védett márkájú csokoládéja.

A bemutatóteremből egy üvegfalon keresztül ráláthatunk a cukrászüzemre. Sajnos amikor mi voltunk, már nem dolgoztak, a reggeli sütéssel végeztek, így csak két tortaszeletelés, és egy gyors tortatöltést láttunk. Az üzem viszont így messziről is nagyon szuper, szívesen megnézném közelről is, persze munka közben.

Nagy vágyam, hogy egyszer eljussak egy ilyen üzembe, csak egy jó ismerős kellene, aki segít benne!

Különböző ízesítésű csokoládékat lehetett megkóstolni, pl.: rózsaborsos, mentás, kávés, narancsos-chilis, teás, mákos-fehércsokis, karamellás, rózsás, ibolyás, ánizsos, sós, kekszes, gyömbéres-citromos. Határ nem volt, mindenki annyit evett, amennyit bírt. Ahogy körbenéztem, itt már annyira megteltek mindenki, hogy éppen csak kóstolgatták a csokikat.

A sós és az ibolyás nagyon ízlett, a narancsos- chilis viszont nagyon ravasz! Először csak a narancsot lehet érezni a nagyon finom csokiban, majd hirtelen elkezd nagyon csípni. Ezután kötelező gyorsan egy édesebb változatot enni!

A csokoládé készítésével kapcsolatos eszközökből készítettek egy kis bemutatót. Néhány formát szívesen hazahoztam volna.

A csokoládé szökőkútba gyümölcsnyársat lehett mártogatni. A bemutatót forrócsokoládé zárta, de azt már egyszerűen nem bírtam megkóstolni. Úgy éreztem, nem bírok több csokoládét a számba venni. Bezzeg, milyen jó lenne most egy pohárral belőle!

Sajnálom, hogy egy ország választ el minket a Harrer cukrászdáitól, biztos állandó látogatójuk lennék. A bemutató ára felnőtteknek 1990 ft, gyerekeknek 1490 Ft, amiért nagyon tartalmas élményben lehet részünk, csodálatos csokoládékkal. Sopronba kiránduló csokiimádóknak kötelező program! Nem szabad kihagyni, Sopron nevezetességei után tessék beülni a belvárosi cukrászdájukba, majd elmenni a kóstolóra, nem bánjátok meg! Ennyi kedves, udvarias, aranyos eladóval is ritkán lehet találkozni. íezenkívül érdemes gyönyörködni abban a modern, különleges épületben is! Én csak jókat tudok róla írni, számomra nagyszerű élmény volt!

Tessék mondani kedves Harrer család, nem gondoltak véletlenül arra, hogy itt, az ország keleti felében is nyitnak egy cukrászdát? Ilyen minőséggel biztos megérné...

Ha ez nem megy, egyelőre megelégednék egy internetes rendelési lehetőséggel is, legalább a csokoládékból, könyvekből!

Ha szeretnétek többet tudni róla, és még több képet látni, látogassátok meg ezeket az oldalakat:

Harrer Chocolat

Szépségtár

Aranielkonyhája

Lilla főz

Boldog új évet!

Boldog új évet kívánok Mindenkinek egészségben, szeretetben, békességben!

Sajnos megint nem tudok válaszolni a kommentekre, így itt köszönöm meg mindazoknak, akik gondoltak rám, és én is viszont kívánok nekik minden jót!

Képet szintén nem tudok feltölteni, a blogspot kínlódása miatt, ráadásul a 2009 előtt képek elvesztek egy ideje, és sehogy sem tudom őket visszavarázsolni. Lassan érik egy újabb költözés, már csak azt kellene eldönteni, hová, és sok-sok időt szerezni hozzá.

Az új évben tervezek néhány változást, van rengeteg álmom, de nem szeretnék semmit sem elkiabálni. Az az egy biztos, ez az év keményebb lesz, mint a tavalyi, hiszen ősztől újra dolgozom, Bella elsős lesz (de még nem tudjuk, hol), Olívia pedig beépül a bölcsisek közé. Utóbbiért még fáj egy kicsit a szívem, hiszem a nagyok nem jártak, de tudom, muszáj visszamenni dolgozni, és ennyi év itthonlétből (kivéve azt a félévet, amit keményen végigdolgoztam terhesen) jó lesz kilépni. Egy új korszak kezdődik ősztől, de addig még van néhány hónapom arra, hogy megvalósítsam a terveim, élvezzem Olíviával az itthonlétet. Nagyon jó érzés látni, ahogy napról napra fejlődik, tanul a lányoktól. Bella pedig sokat komolyodott, változott, bár a hiszti még maradt. Karolina továbbra is a család bohóca, amit úgy látszik, a legkisebb is felismert, ha unatkozik, odamegy hozzá, és elkezdi piszkálni, csikolni, jelezve, ideje egy kis mókának.

A kertészetben is új feladatok várnak ránk, sajnos elveszítettünk néhány nagyon jó munkatársat (egyet végleg, ami még mindig hihetetlen), és most újakat keresünk. Bízunk benne, hogy idén elkerülnek minket a katasztófák, éppen elég volt a tavalyi. Ilyenkor arra gondolok, ez semmiség ahhoz képest, aki a házát és mindenét elveszítette.

Kívánom, Mindenkinek olyan legyen ez az éve, ahogy eltervezte, megálmodta!

Áldott, békés karácsonyt kívánok!

Köszönöm, hogy olvastok!

Advent, Bécs, szabadság

Nemrég kaptunk három nap kimenőt a nagyszülőktől. Péntek reggel telepakoltuk az autót, leadtuk a gyerekeket, majd elindultunk Pestre. Annyira jó volt úgy utazni, hogy végig tudtam mondani egy mondatot anélkül, hogy valaki belekiabált vagy visított volna! Előző nap pontos tervet készítettünk, hová szeretnénk eljutni, melléraktuk a térképet, de az első üzlet után rájöttünk, a felére sem lesz idő. Így végül jól bevásároltunk a Culinaris egyik üzletébe, majd sikeresen eladtuk a régi fényképezőgépet (hurrá, végre lesz egy szuper vakum!). Megtaláltuk a Keserédest, jól kigyönyörködtük magunkat, és feltankoltunk a bonbonokból, nehogy csokihiányunk legyen vasárnapig, mielőtt eljutunk a csokikóstolóra.

Moháék sajnos lebetegedtek, így a találkozó elmaradt, átraktuk vasárnapra. Mivel az időjósok elég rossz híreket mondtak egész nap, így már nem csavarogtunk tovább, elindultunk Sopronba. Utólag kiderült, ez nagyon bölcs döntés volt, mivel az út felétől szörnyű volt az idő. Majdnem dupla annyi idő alatt értünk a panzióba, mint régen.

Másnap korán keltünk, és elindultunk Ausztriába. Először egy kertészetet céloztunk meg Tulln külvárosában, lelkileg felkészültünk valami hasonlóra, mint amit 4 éve Angliában láttunk, viszont csalódtunk egy hatalmasat. Semmi karácsonyi hangulat nem volt, leszámítva néhány mikulásvirágot. Még fenyőfát sem árultak.

Ezután végre megcéloztuk a bécsi adventi vásárt! Erről is készítettem pontos listát, arról álmodoztam, majd körbejárunk néhányat, belevegyülünk a forgatagba. Az utóbbiből nem volt hiány, de az előbbi elmaradt. Miután eltévedtünk, örültünk, hogy találtunk egy vásárt. A Városháza előtti téren idén 25. alkalommal rendezték meg a vásárt, 145 standdal, amit sajnálok, hogy nem láttunk esti fényben, és az élőzenéről is lemaradtunk. A hideg ellen ittunk egy forró puncsot, ettünk egy finom sonkás melegszendvicset, és belevetettük magunkat a tömegbe. Eleinte még élveztük a vásárt, megálltunk a gyönyörű gömbök, ajándéktárgyak előtt, végigkóstoltunk sok finomságot, és még a tömeg is elviselhető volt. Egy óra múlva viszont már mozdulni is alig tudtunk.

Sajnálom, hogy nem tudom nagyobb méretben feltölteni a blogra a képeket, de ha rákattintottok, nagyítható!

Ez a Herzerlbaum, melyet 280 darab világító szívecske díszít.

Két ilyen bögrét hoztunk haza. Az itallal együtt ki kell fizetni a bögrét is, de ha valaki nem kéri, és visszaviszi, miután kiürült, visszakapja az árát. A legtöbb helyen csak a sötétkék volt, végül az utolsó pillanatban fedeztük fel az egyik puncsosnál ezt a fehéret, és sikerült megszerezni. Bár a forró csokitól kicsit elment a kedvem, amikor megláttam, milyen furcsa rózsaszín árnyalata van...

Ilyen jól talán még soha nem esett a héjában sült krumpli, mint amit itt vettünk.

Gyönyörű fenyődíszeket láttunk, bár az áruk nagyon borsos. Jó mélyen a zsebébe kell annak nyúlni, aki innen szeretné feldíszíteni a karácsonyfáját. Emlékbe hoztunk haza mi is egy szép csillagot, profin becsomagolva, nehogy összetörjön.

Hazafelé még megálltunk Kismartonban. Ugye, milyen csodaszép volt kivilágítva a kastély? Érdekes volt látni, hogy a bejáratnál egy magyar pár árulta kenyérlángost.

Az udvaron élőzene szólt, bármerre néztünk, mindenhol formás fenyől áltak feldíszítve. Azt hiszem, idén itt kapott ez első, igazi karácsonyi hangulat. Még a hideg sem zavart, nagyon nyugodt, békés volt minden, az emberek mosolyogtak egymásra, az árusok kedvesek voltak, és az árakkal sem szálltal el nagyon. Sétáltunk egy nagyot, a csajoknak vettünk egy kis apróságot, megint ettünk-ittunk, miközben hallgattuk a zenészeket. Sajnálom, hogy ilyen messze lakunk, biztos vagyok benne, hogy hetente elmennénk. Bécs szép volt, jó volt, de valami nekem hiányzott. Ezt a valamit Kismartonban megtaláltam, pedig itt csupán néhány bódéból állt az adventi vásár.

Ha arra jártok, nézzétek meg, megéri!