péntek, július 22, 2011

Bazsalikomos dinnyés granita



Pár hete azon gondolkodtam, egy időre szüneteltetni kellene a blogot, de még annak a posztnak a megírása is elmaradt. Ha azt mondanám, nem volt időm írni, nem teljesen lenne igaz, és még azt sem mondanám, hogy nem volt miről.

Májusban teljes erővel a ballagásra koncentráltam, a tablóképektől a a műsor utáni kis összejövetel megszervezéséig, az ajándékok kiválasztásánál át, minden volt, idegeskedéssel, de sokat tanultam belőle.

Közben szerveztem a konyha átalakítását. Hónapokig bújtam az újságokat, a netet, faggattam ismerősöket. Nem vagyok egyszerű eset, így a konyhagépeket is hónapokig válogattam. Miután kiválasztottam egyet, találtam egy jobbat, és kezdődött a variálás. Közben kerestük a mestereket, a megfelelő csempét, falszínt, ebédlőbe a bútort.

A nagy munka előtt még néhány napra elutaztunk Pestre, amiről fejben megfogalmaztam egy jó kis beszámolót, de már nem írtam meg. Ennyi idő múlva talán már nincs is értelme, hiszen már úgysem emlékszem pontosan. Nagyon örülök, hogy eljutottunk a Budai Gourmet rendezvényre és a blogkóstolóra. Nagyon jó volt látni a gasztrobloggereket, váltani néhány szót, és persze enni és enni és enni, déltől estig kisebb-nagyobb megszakításokkal. Igaz, utólag úgy gondolom, nem volt valami jó ötlet ennyi mindent ilyen rövid idő alatt megkóstolni, mert ez inkább habzsolás volt, mint az ízek élvezete.

Nagyon szerettem volna írni az első keleti blogtalálkozóról is, amit Gabi, a Flat-Cat blog írója szervezett, de ez is csak fejben ment. Azóta is tartozom egy sós csiga recepttel, mivel olyan szerencsétlen voltam, hogy amit sütöttem elfelejtettem elvinni. Vasárnap újra találkozunk, csak most családostól.

Június közepére végre minden összeállt, kipakoltunk, takartunk, amit lehetett, gyerekeket elszállítottuk mamához, és egy hétvégén elindult a munka. A falbontás, csempeverés volt a legpiszkosabb, és talán a leggyorsabb is. Volt csúszás, bonyodalom, váratlan költségek, időhúzás, minden, ami egy felújítással jár. A gyerekek többet voltak távol, mint itthon, mi pedig a második hét végére egyre jobban kikészültünk a sok portól, felfordulástól. 18 nap után végre elértük amit a legjobban vártunk, beköltözött a konyhabútor stúdió, és másfél nap alatt összeszerelték a bútort. Én aznap ágynak estem, lázasan feküdtem, az emeletről lejönni is alig volt erőm. Kisebb bonyodalmakkal végre összeállt mindent, gépeket bekötötték, mi pedig úgy örültünk mindennek, mint a kisgyerekek, de nem sokáig. Pár napos takarítás után hazahoztuk a csajokat, és elkezdtem ismerkedni a gépekkel. Az indukciós főzőlap szerelem volt első látásra. Szép, gyors, és mivel teljes felületű, még arra sem nagyon kellett figyelni az edényt hová teszem. A gőzpárolót egy adag kukoricával teszteltük. A gőzsütőt pedig egy adag sütivel. Előbbi valami szuper, ilyen finom kukoricát még soha nem ettem! Utóbbival még ismerkedem. A sütinél sikeresen választottam programot, de utána a halnál már nem, de türelmesen forgatom a vastag használati útmutatót.

A pultba építhető mérleg fontosságán vitáztunk egy ideig, de már nagyon örülök neki, és szerencsére a helyét is sikerült jól belőni, még 39 fokos lázas betegen is.

Az örömünk viszont nem tartott sokáig. Pár nap múlva kiderült, a borhűtő nem az igazi, és 5 nap múlva megadta magát a főzőlap. Még szerencse, hogy beraktunk mellé egy gáz dominót is, így legalább főzni tudok. Tegnap pedig megadta magát a páraelszívó. Ha azt mondanám, nagyon ideges vagyok, csak enyhe kifejezés lenne rá.

Ma várjuk a szerelőt.

Ugyanabban az órában hozzák a két beltéri ajtót, pár hetes csúszással végre elkészültek. Remélem, azok már hibátlan állapotban érkeznek.


A gépen vár egy néhány recept, sósak, édesek egyaránt, nagy része tavaszi, talán egyszer ideérek velük. Most viszont egy nyári hűsítőt hoztam, bár nem jól időzítettem, újra elromlott az idő.



Hozzávalók:


30 dkg görögdinnye

3 ek méz

10 db bazsalikomlevél

1,5 dl víz

2 ek citromlé

A vizet felmelegítjük, elkeverjük benne a mézet. Összeturmixoljuk az összes hozzávalót, majd fagyigépbe töltjük. Ha nincs gépünk, dobozba töltjük, fagasztóba rakjuk, és időnként összekerjük, amíg megfelelő állagúra nem fagy.


hétfő, május 09, 2011

Sajtos rúd

Sajtos rúd receptje szinte minden családnak van. Valaki a puhábbat, más a ropogósat szereti, hosszabbra vagy rövidebbre formázza. Ebben a receptben nincs semmi extra, de mivel folyamatosan keresem a receptet a papírdarabok között, ideje ide is beírni, hátha egyszerűbb lesz megtalálni.


Hozzávalók:

60 dkg liszt

2 ek só

20 dkg vaj

1 dl tej

1 kis doboz tejföl (175 gramm)

4 tojássárgája

10+ 15 dkg sajt

3 dkg élesztő

1 kk cukor

1 tojás a tetejét megkenni


Langyos tejbe keverjük a cukrot és az élesztőt, pihentetjük. A lisztbe elmorzsoljuk a vajat, hozzáadjuk a tejfölt, a tojássárgáját, 10 dkg reszelt sajtot éls a felfuttatott élesztőt. Alaposan összegyúrjuk, hólyagosra dagasztjuk, majd letakarva hagyjuk duplájára kelni. Ezután kinyújtjuk kb. 1 cm vastagra, csíkokra vágjuk. tetejét megkenjük tojással (amit előtte habosra kavartunk), megszórjuk reszelt sajttal, és 190 fokra előmelegített sütőben megsütjük (kb. 18 perc).

Bazsalikomos babsaláta

Hozzávalók:


fél fej jégsaláta


5 paradicsom


egy csomag újhagyma


fél doboz konzerv kukorica


1 kisebb doboz konzerv vörösbab


15 dkg feta sajt






Öntethez:


2 ek bazsalikomos tokaji borecet


1 tk mustár


1 kk só


frissen őrölt bors


4 ek olívaolaj


bazsalikom apróra vágva




A paradicsomot, hagymát és a salátát apróra vágjuk. Az öntet hozzávalóit alaposan összedolgozzuk, beleöntjük a zöldségeket, öszekeverjük, majd megszórjuk fetával.


Önmagában is egy laktató saláta, de húsimádók még megbolondíthatják grillezett csirkemellel.



Harcsafilé tárkonyos gombamártással

A Tokaji Borecet Manufaktúra nemrég játékra hívta a gasztrobloggereket. Minden jelentkezőnek küldtek egy válogatást a tokaji borecetekből, cserébe minimum egy receptért. A csomag szinte napok múlva megérkezett, néhány héttel ezelőtt. Tervem is volt bőven, ami nem igazán állt egyenes arányosságban a szabadidőmmel, így az ötből csupán kettőt próbáltam ki. Abból az egyik ez az egyszerű halas fogás.



Hozzávalók:

4 szelet filézett afrikai harcsafilé

1 csomag újhagyma

fél kg tisztított gomba

só, bors, tárkony

olaj

2 ek tárkonyos tokaji borecet

5 ek zsemlemorzsa



A hagymát megtisztítjuk, felszeleljük, majd üvegesre pároljuk két evőkanál olajban. Hozzáadjuk a gombát, fűszerezzük sóval, borssal, tárkonnyal, puhára pároljuk. Végül rálocsoljuk a borecetet, alaposan összekeverjük.


A halat meglocsoljuk citromlével, megszórjuk szintén só-bors-tárkony keverékével, és egy óráig pihentetjuk. Ezután zsemlemorzsába forgatjuk, és kevés olajban megsütjük. A gombával körítve tálaljuk.







Előzetes

Az elmúlt hetekben nem került új bejegyzés a blogra. Nem így terveztem, de így alakult. Egyszerűen már nem maradt rá időm és energiám. Elfáradtam. Nagyon elfáradtam és kimerültem. Az elmúlt hónapokban, években túl sokat vállaltam egyszerre, mindent meg akartam oldani, mindenkin segíteni akartam, mindenkit meg akartam hallgatni, mindent meg akartam valósítani, de talán nem így kellett volna. Közben sokszor magamról elfelejtkeztem. Arról, hogy mindenki szervezete igényli a pihenést, kikapcsolódást.

Eszembe jutott, hogy egy ideig szüneteltetem a blogot, de miután alaposan végiggondoltam, rájöttem, túlságosan hiányozni. Így bár ritkábban, de azért megígérem, jelentkezem új receptekkel.

Hamarosan például ezzel a nagyon finom csokis gofriéval:




A legkisebb családtag, aki elevenségével, akaratosságával leszívja minden energiám.



Az utolsó bejegyzésem után pár nappal lezárult a Segítsüti legújabb akciója, nagyon szép összeggel. Aki szeretne, még rendelhet az ajándéktárgyakból itt. A csoki csudafinom, csak kár, hogy a gondos csomagolás ellenére is összetört. A sütipecsétet felavattuk, szuper! A szappan pedig magáért beszél, ugye, milyen élethű? A receptes füzet pedig tele van jobbnál jobb receptekkel, igazán megéri az árát, különös, ha arra gondolunk, hogy ezzel a Down-kóros gyerekeket támogatjuk.






Bellára nagyon büszke vagyok. Immár második éve jár néptáncra, egyre ügyesebb. A szokásos foglalkozásoskon túl néhány hétig ovis néptáncra is járt (országos találkozó egyik "fénypontja" volt a betanított tánc), és én közben azon izgultam, nehogy keverje, vagy megunja a kettőt, de szerencsére nem.



Készültek új bonbonok az elmúlt hetekben. Végre kipróltam a csokifóliát, amivel Zsuzsi meglepett. Recept hamarosan.



Nálam is eljött az a pillanat, amikor úgy éreztem, nem bírok saját készítésű macaron nélkül élni. Nem egy díjnyertes példányok, túl csúcsosak, a talpuk sem tökéletesek, de az enyémek és finomak.


péntek, április 01, 2011

Segítsüti 2011 tavasz


Idén újra akcióba lendült a Segítsüti! Holnap éjfélig lehet licitál a sok gyönyörű és fantasztikusan finom sütemény- és tortacsodákra ezen az oldalon.

Ezúttal a Down Egyesületet támogatják fejlesztőeszközökkel, bútorokkal. Az árverés után az eddigi szokásoknak megfelelően újra lehetőség nyílik receptesfüzetek és korlátozott számú csodás ajándéktárgyakat vásárlására.

Bővebb információ és licitálás a Segítsüti oldalán!

Sonkás - sajtos - bazsalikomos pite



Egy nagyon egyszerű, gyors leveles tésztás sós. Vendégvárónak, vagy egy gyors ebédnek, vacsorának.

A tésztátával kibéleljük a formákat (egy nagy piteformát vagy 8 db kicsit). A töltelékhez összekeverünk 2 dl tejszínt 3 tojással, 10-10-10 dkg különböző sajttal (ebben az esetben trapista, scamorza, karaván), 15 dkg feketeerdei sonkával. Szórunk rá kevést sót és borsot, megtöltjük a formákat. Rádarabolunk egy kis paradicsomot, megszórjuk bazsalikommal, készre sütjük.

Csirkés bableves





Elmúlt március. Nagyon gyorsan, talán túl gyorsan. A blogra már nem maradt energiám, pedig főztem, és volt, amit fényképeztem is. Most is csak receptet hoztam, azt viszont finomat, és jó töményet.




Hozzávalók:


1 csirkemellfilé


5 dkg vaj


1 fej vöröshagyma


3 gerezd fokhagyma


4 db krumpli


1 nagyobb sárgarépa


1 kisebb petrezselyem


fél doboz konzerv vörösbab


fél db konzerv apró fehérbab


4 ek sűrített paradicsom


só, bors, őrölt kömény, paprika




A vajat felolvasztottam, megpároltam benne a kétféle feldarabolt hagymát. Hozzáadtam a felkockázott csirkemellet, fehéredésig sütöttem. Megszórtam pirospaprikával (kb. fél ek), belekevertem a felkockázott zöldségeket, fűszereztem, felöntöttem vízzel. Amikor majdnem megpuhultak, beleöntöttem a kétféle babot, belekevertem a paradicsomot, készre főztem. Másnap talán még finomabb, amikor teljesen összeérnek az ízek.


Készíthetjük szárazbabból is, csak azt előtte külön főzzük puhára.

szerda, március 09, 2011

Olivér


Ételfotó helyett most valami, pontosabban valaki más hoztam nektek, remélem nem bánjátok :)







vasárnap, március 06, 2011

Hagymalekváros - sajtos karaj


A Nők lapja konyha legújabb számában meglepően sok a jó recept. Pontosabban sok az olyan recept, amit szívesen kipróbálnék. Ez is abból van. Nem túl bonyolult, inkább csak a hagyma lekvár miatt időigényes, az íze viszont kárpótol mindenért.
Én a cukor mennyiségét csökkentettem, a receptben megjelölt 10 dkg kicsit soknak látszott.

Hozzávalók:
6 db vékonyra szeletelt karaj
10 dkg füstölt sajt
2 ek olaj
2 ek csípős mustár
3 nagyobb fej vöröshagyma
5 dkg vaj
3 csapott ek cukor
3 ek balzsamecet
1 ek rozmaring apróra vágva

A hagymalekvárhoz a felszelelt hagymát aranybarnára és puhára pároljuk. Hozzáadjuk a cukrot, és gyakran kavargatva addig főzzük, amíg sűrű, lekvár állaga lesz. Sózzuk, borsozzuk, rászórjuk a rozmaringot, ráöntjük a balzsamecetet, és összefőzzük.
A húst sózzuk, borsozzuk, majd olajban 4-5 perc alatt megsütjük. Ezután tűzálló tálba rakjuk, megkenjük mustárral, rakunk rá hagymalekvárt, reszelünk rá sajtot, és addig sütjük, amíg a sajt ráolvad.

Mustáros - kakukkfüves póréhagyma krémleves



Egy újabb golyóleves Karolina kérésére. Hasonló az előzőhöz, csak répa helyett póréhagyma is került bele, és némi kakukkfű.


Hozzávalók:
2 szál póréhagyma
2 db krumpli
5 dkg vaj
1,5 l húsleves
fél ek mustár
1 dl tejszín
1 tk kakukkfű
só, bors


A vajon megpároltam a felszeletelt póréhagymát. Beleraktam a felkockázott krumplit, felöntöttem húslevessel, megszórtam kakukkfűvel, és puhára főztem. Végül beleöntöttem a mustárral elkevert tejszínt, sóval és borssal utánfűszereztem, végül turmixoltam.






szombat, március 05, 2011

Kávés panna cotta


A panna cotta egy viszonylag gyors és hálás édesség. Kevés munka és hozzávaló = finom édesség. Variálhatjuk kedvünk szerint, ízesíthetjük mézzel, kávéval, gyümölccsel, kókusszal, vaníliával. Ezer variációja létezik. Ezt a változatot a Szuflé magazinban találtam, Vrábel Krisztától. Megtoldottam még egy kis likőrrel, variáltam az összeállításnál, morzsoltam a tetejére egy kis kekszet, és a végeredményt nagyon nem rontotta el.
Figyelem: a gyerekeket tartsuk távol tőle, hacsak nem szeretnénk hajnalig bulizni velük!

Hozzávalók:
2 dl tejszín
1 dl tej
2 darab lapzselatin
1,5 ek cukor
1 tk vaníliapüré vagy egy rúd vanília
Kávésziruphoz:
1,5 ek nádcukor
fél ek instant kávé
1 db lapzselatin
1 dl víz
2 ek kávélikőr

A tejet és a tejszínt a vanílával és a cukorral felforraljuk. Ezután levesszük a tűzről, és beleáztatjuk a zselatinlapot, alaposan elkeverjük. Poharakba vagy tálkákba öntjük, majd hűtőben hagyjuk megdermedni.
A kávésziruhoz a cukrot felöntjük a vízzel, és addig forraljuk, amíg a felére sűrűsödik. Ekkor hozzáadjuk a kávét, és a zselatint, végül a likőrt. A tejszínkrém tetejére öntjük, majdvisszatesszük a hűtőbe. Tálalás előtt morzsolhatunk rá egy kis amaretti kekszet.

Vörösáfonyás teasütemény


Tegnap kaptam egy üveg vörösáfonyát. Finom darabosat. Ezt a receptet pedig már napok óta nézegetem, de valamiért mindig félretettem. Ma ebéd után nekiálltam, és mire befejeztem az ebéd utáni romeltakarítást, a tésztája már meg is sült. Az összeállítás igazán percek kérdése volt, hűtőben pedig pillanatok alatt megdermedt a csoki.
A csajok közben a maradék piskótával jóllaktak, amit a csokis lábasba mártogattak. Karolina aranyosan meg is jegyezte: "Anya, igazán kár volt a sütivel kínlódni, elég lett volna a piskóta és a csoki."

Hozzávalók:
6 tojás
14 dkg liszt
10 dkg cukor
1 tk vaníliakivonat
1 citrom héja
1/2 cs sütőpor
6 dkg puha vaj
10 dkg étcsokoládé
1 ek olaj
vörösáfonya vagy egyéb lekvár

A tésztához a puha vajat habosra keverjük a fele cukorral, a tojássárgájával, citromhéjjal és a vaníliával. A tojásfehérjét kemény habbá verjük a maradék cukorral, majd a habot óvatosan beleforgatjuk a vajas keverékbe. A lisztbe vegyítjük a sütőport, és beleszitáljuk a tésztába. Sütőpapírral bélelt tepsibe (nagy gáztepsi) öntjük, és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 16-18 perc alatt megsütjük. Miután kihűlt, három egyenlő részre vágjuk, a lapokat megkenjük lekvárral, és egymásba rakjuk. A csokoládét megolvasztjuk, elkeverjük benne az olajat, ráöntjük a tésztára. A tetejét díszíthetjük csokoládéval, mandulával, mogyoróval. Kicsi kockákra darabolva tálaljuk.


Forrás: Nők lapja konyha 2011. március

péntek, március 04, 2011

Drótostót


Ti tudjátok, kik voltak a drótostótok? Én sajnos nem, mindaddig, amíg a szomszédasszonyom meg nem mutatta ezt a tányért.




Egy kicsit utánaolvastam a drótostótoknak, és megtaláltam Padisák Mihány író érdekes leírását. Bemásolom, hátha érdekel még valakit:

"Mai ember alighanem csodálkozik, amikor a szót olvassa: drótostót. Hát ez meg mi fán terem? Mit drótozott? És miért? Elmondom, hogy érthető legyen.
Régebben az embereknél vékonyan állt a pénz, s használati tárgyaikat jobban megbecsülték, tovább használták, mint manapság, amikor ami hibás, hamar a kukában találja magát. Régente amit meg lehetett javítani, megjavították. Márpedig a háztartásban, ahol naponta főznek, az évek során a legjobb lábasról - fazékról is lepattog itt-ott a zománc, majd kis lyuk keletkezik, és sisteregve folyik ki belőle az étel a tűzhelyre. A lekvártartó cserépedények - a szilkék - , megrepedtek, eltörtek olykor, pedig az a jó sűrű szilvalekvár még elállhatna bennük.
Nos, az ilyen edények javító mestere volt a drótostót. Eredetileg valóban felvidéki tótok voltak, de Trianon után, Csehszlovákia idejében is keveredett át belőlük nem egy. Fa hátiládájukkal, melyben fényes bádog magasodott a fejük fölé is - ahol ott voltak szerszámaik - gyalogszerte járták a falvakat.
- Drotoznyi, fotoznyi! - hangzott elnyújtott kiáltásuk. S amelyik háztól kiszóltak, van javítani való, oda betértek. Lerakták a háti műhelyt, az anyagot, megvizsgálták a sérült edényt, szöggel és smirglivel kitisztították a lyukat, és környékét, kívülre-belülre bádogfoltot szabtak, bekenték ragasztóval, ráhajtották, rákalapálták a lyukra, olykor nittelték is, s volt lyuk, nincs lyuk, a főzőedényt ismét lehetett használni. A repedt vagy törött cseréedényeket vékony dróttal művésziesen körülfonták a ragasztás után, s az ismét alkalmas lett szilvalekvár, aszaltgyümölcs vagy akár zsír tárolására.
A drótostót megkapta a szerény fizetségét, megköszönte, ha megkínálták őt étellel, még hálálkodott is, aztán tisztelettel megbökte a széleskarimájú kalapja szélét és ment tovább, s messziről is visszahallott kiáltozása: - Drotoznyi! Fotoznyi! Sokszor néztem a drótostótokat, amint udvarunkon, a sámlin ülnek és javítják a javítani valót, hiszen még a csorba zománcú is jó volt kutyatálnak, csirkeitatónak, meg kellett becsülni. Elvégre nem áll az ember kamrájában hordókban a Dárius kincse."
Ezt a tányért a harmincas években drótozták meg. Alig mertem a kezembe venni, nehogy nálam essen szét.




Forrás: http://www.vitus.hu/?id=detarled_article&aid=44610

Gyömbéres mézes répás csirkemell


Karolinának sikerült lebetegítenie a fél családot, Olíviával sikeresen elkaptuk tőle a kórságot. A lányok alig esznek, így próbálok a kedvencekből főzni, hátha legalább néhány falatot legyűrnek. Ilyen nagy kedvenc a bébirépa. Hozzáadtam némi csirkemellet, fokhagymát, egy kis fűszert, és 30 perc múlva már ebédelhettünk is. Ez a mostani állapotunkban nagy előny.
A mi adagunkra őröltem egy kis chili pelyhet.

Hozzávalók:
1 csirkemellfilé
50 dkg bébirépa
5 gerezd fokhagyma
5 dkg vaj
só, bors
1 kk frissen reszelt gyömbér
1 ek worcester szósz
1 ek méz

Az olvasztott félig megsütöttem a felcsíkozott csirkemellt. Hozzáadtam a feldarabolt csirkemellet, a fagyasztott bébirépát, a mézet, a gyömbért, szórtam rá kevés sót pici borsot. Miután a répa megpuhul, ráóntöttem a worcester szószt is. Ha felnőtteknek készül, bátran őröljünk rá chili pelyhet is!

Sajtkrémes karalábéleves


A tél úgy látszik, nem akarja tudomásul venni, hogy hivatalosan lejárt az ideje, és már tavasz van. A tegnapi hóesés látványa a gyerekeket inkább elkeserítette, mint feldobta. Márcuisban már nem havat akarunk, hanem a kerten játszani, lesni a virághagymákat, ahogy napról napra egyre jobban kimerészkednek a földből, szánkózás helyett biciklizni.
Éppen ezért hoztam egy kis tavaszi levest, a krémsajt nagyon feldobja a szokásos karalábélevest.

Hozzávalók:
2 zsenge karalábé
10 dkg natúr krémsajt
5 dkg vaj
1,5 l húsleves
só, bors
petrezselyemzöl.
A vajat felolvasztottam, ráöntöttem a felkockázott karalábét, és fedő alatt félpuhára pároltam. Húslevessel felöntöttem, és puhára főztem. A sajtkrémet csomómentesre kevertem kevés levessel, majd visszaöntöttem, és felfőztem. Petrezselyemzölddel megszórtam, és kevés sóval, borssal fűszereztem.



kedd, március 01, 2011

Mustáros zöldségkrémleves



Karolina beteg. Nem nagyon, de ahhoz éppen eléggé, hogy ne menjen oviba. Amikor megkérdeztem, mit főzzek, egyből rávágta: golyólevest. Ugyanis így hívja a krémleveseket. Mindegy, miből van, a lényeg a levesgyöngy. Én nem vagyok oda érte, de ha így lecsúszik a leves is, hajlandó vagyok engedményt tenni.
Most egy hagyma-krumpli-sárgarépa-fokhagyma kombinációt készítettem, némi mustárral, tejszínnel, és a végén sajtot szórtam a tetejére.

Hozzávalók:
5 dkg vaj
2 db vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
2 db sárgarépa
1 db petrezselyem
2 db nagyobb krumpli
1,5 l húsleves
2 dl tejszín
1 ek tejszín
só, bors
sajt


A vajat megolvasztottam, puhára pároltam benne a vékonyra szeletelt hagymákat. Hozzáadtam a többi, felkockázott zöldséget, összekevertem, majd felöntöttem húslevessel. Amikor megpuhult minden zöldség, hozzáöntöttem a tejszínt és a mustárt, felfőztem. Krémesre turmixoltam, utófűszereztem. Tálaláskor reszeltem rá sajtot.

Rákóczi túrós és csupa csokoládés dínós torta




Újra szülinapot ünnepeltünk, összevonva. Karolina 5, Vera pedig 10 éves lett. Így egyszerűbb volt, mivel még a szűk családot sem könnyű összehozni.

Karolina most is maradt a csokis vonalnál: kívül-belül csupa csokit kért, rajta dínókkal. A csupa csokival nem volt semmi probléma, azt megszoktuk, a dínó viszont új szerelem. Először marcipános formatortára gondoltam, de Lina azt teljesen elvetette. Ezt követte egy kis marcipán dínó, de ugyebár az sem tiszta csoki. Végül az Aldi adta a mentőötletet, amikor akcióban ajánlott három bonbonformát, amelyikből az egyik dínós volt. A lehető legjobbkor. Szerencsénkre más nem látta meg benne a csodás lehetőséget, így a kettő közül az egyik a mi kosarunkba landolt.

Verával sokkal nehezebb dolgom volt. Egy kérése volt: a közepén kutya legyen, csontokkal körberakva. Szépen elképzeltem egy marcipános kutyás tortát, de mivel egész héten vendégeink voltak, nem lett belőle semmi. Péntek délelőtt, miközben vártam az újabb vendégsereget, hirtelen beugrott a mentőötlet, mi lenne, ha a kedvenc sütijét sütném meg tortaformában, vennék rá egy kutyát, a csontokat pedig hamar elkészítem, míg sül a torta.

Péntek este, miután elmentek a vendégek, gyors fürdés és altatás után nekiálltam tortázni. Este 10-re minden elkészült, én pedig totál kikészültem, de meg is könnyebbültem. 9 körül kicsit bepánikoltam, mi lesz, ha mégsem sikerül, holnap délelőttre hogy varázsolok elő egy újabb tortát? Szerencsére nem volt rá szükség, épségben elszállítottuk, ünnepelt örült, mi is.



Csupa csoki torta

Hozzávalók:
9 tojás
9 ek cukor
7 ek liszt
2 ek holland kakaópor
1 cs sütőpor
1 ek víz

A szokásos módon elkészítettema piskótát, majd 170 fokon kb. 50 perc alatt megsütöttem. Amikor kihűlt, három lapba vágtam, és megtöltöttem.
Krém:
0,5 l tejszín
40 dkg étcsokoládé
2 ek nádcukor
1 tk fahéj
1 kk kardamom
10 dkg vaj
5 ek csokilikőr

A csokit összetörtem, a tejszín ráöntöttem, a vajat belekockáztam, beleszórtam a fűszereket, és addig melegítettem, amíg a csoki el nem olvadt. Ezután beleöntöttem a likőrt (nyugi, ennyi mennyiségből alig jut egy fél szeletbe, amennyit fejenként megettek a gyerekek), kihűtöttem, és egy napig hűtőben hagytam dermedni. Alaposan összekevertem, megkentem vele a lapokat.

A tetejére olvasztottam 15 dkg étcsokoládét, belekevertem 1 ek olajat, majd a torta tetejére öntöttem. Miután megdermedt, a torta szélét körbekentem a maradék krémmel.
12 dkg málnás étcsokoládét felolvasztottam, beleöntöttem a dínós szilikonformába, majd néhány óra alatt hűtőben hagytam megdermedni. Végül kipattintottam a formából.

A torta tetejére a krémből kis rózsákat nyomtam, és ráállítottom a dínókat.


kedd, február 22, 2011

Sós muffin



Sós muffin nagyon ritkán sütök, nekem a muffinról az édesség jut eszembe. Egy kolbászos, olajbogyós változat viszont már régóta foglalkoztatott. Az elmúlt héten minden délután vendégeink voltak, és ez volt az egyik vendégváró.

Hozzávalók:
25 dkg liszt
1/2 cs sütőpor
1 tojás
75 ml olaj
2 doboz natúr joghurt
1/2 tk só
1/2 tk paprika
1/2 tk oregánó
kb 15 db olajbogyó összedarabolva
10 dkg kolbász apróra vágva
1 nagy paradicsom vagy 6-7 db koktélparadicsom

Összekeverjük a tojást a joghurttal és az olajjal, beleöntjük a többi hozzávalót és alaposan összedolgozzuk. Papírral bélelt muffinsütőbe töltjük, és 180 fokon készre sütjük (kb. 20 perc). Nekem 15 darab lett belőle.